Egy az öthöz az esély a természetes terhességre, egy IVF baba születése után

FEL | 2023. Június 24.
Egy friss kutatás szerint viszonylag magas az esély, egy az öthöz, a természetes teherbeesésre azután, ha a nő korábban IVF-eljárás segítségével született gyermeke. Ez egy olyan információ, amivel a pároknak tisztában kell lenniük, pláne, ha a védekezésről van szó.

Csodálatos és mégis ijesztő meglepetés

A londoni Shema Tariqnál petefészek-kimerülést diagnosztizáltak, ami azt jelenti, hogy már csak kevés petesejtje maradt, így  a szakemberek szerint IVF nélkül szinte nulla volt az esélye a természetes fogantatásra.

A petefészkek születéskor meghatározott mennyiségű petesejtet tartalmaznak. Ezek a kor előre haladtával egyre kevesebben lesznek, majd egy idő után elfogynak. 

Meddőségről akkor beszélhetünk, ha 1 évig tartó, fogamzásgátlástól mentes, rendszeres nemi élet mellett nem jön létre terhesség. A teherbeesés esélye az életkor előre haladtával csökkenhet ugyan, de a petefészek-kimerülés már fiatalabb korban is jelentkezhet.

A kép csak illusztráció. (Fotó: Getty Images)

Shermáék, belevágtak a lombikba, de így sem jött könnyen a bébi, összesen hat IVF-körre volt szükség, hogy megfoganjon a fia, aki 2018-ban született. Miután a gyermeke a világra jött, a háziorvos röviden megemlítette a fogamzásgátlás lehetőségét, de a pár csak nevetett az ötleten, és végül lemondtak a védekezésről.

43 éves voltam, és azt mondták, hogy a természetes úton történő fogamzás esélye kevesebb, mint 1 százalék.

 – mondta Sherma, de nyolc hónappal később váratlanul és természetes úton teherbe esett a második gyermekével.

Ő volt a legcsodálatosabb meglepetés – de amikor először megtudtuk, úgy éreztem, hogy túlterhelt és felkészületlen vagyok egy újabb terhességre” – mondta Selen, hozzátéve: „Ha tudtam volna, hogy minden ötödik nő természetes úton fogan meg IVF után, fogamzásgátlót használtam volna, amíg érzelmileg és fizikailag is készen nem állok a következő terhességre.”

Nem ritka jelenség

Nem ő az egyetlen olyan nő, aki IVF programban vesz részt, vagy lombikból született gyermeke, és nincs tisztában ezzel az információval, amit egy nemrégiben közzétett tanulmányban olvashatunk.

A Human Reproduction című folyóiratban megjelent új kutatás vezető szerzője, Dr. Annette Thwaites, a University College London munkatársa elmondta:

Eredményeink azt sugallják, hogy az IVF útján történő gyermekvállalás utáni természetes terhesség korántsem ritka. Ez ellentétben áll a széles körben – a nők és az egészségügyi szakemberek körében – elterjedt és a médiában általánosan hangoztatott nézetekkel, amelyek szerint ez egy nagyon valószínűtlen esemény

– magyarázta a szakember.

Az általa vizsgált 11 nemzetközi tanulmányból kiderült, hogy legalább minden ötödik nő természetes úton fogant meg, miután termékenységi kezeléssel szült gyermeket, többnyire három éven belül. És ez a termékenységi kezelések különböző típusaira és eredményeire vonatkozott.

Dr. Marta Jansa Perez klinikai embriológus, a Brit Termékenységi Társaság munkatársa elmondta: „Ez a tanulmány rávilágít annak fontosságára, hogy a páciensek pontos tájékoztatást kapjanak fogantatási esélyeikről , különösen az IVF babák születése után”– mondta, majd hozzátette:

Jó hír, hogy a betegek ilyen magas aránya képes természetes úton megfoganni az IVF után, ugyanakkor az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy azokban az esetekben, amikor a nő életkora szerepet játszik a kezdeti teherbeesés elmaradásában, vagy súlyos férfi faktoros meddőség áll fenn, tanácsos lenne inkább előbb, mint utóbb kezelést kérni a második gyermek vállalása érdekében.

Olyan esetek is történnek, amikor nem volt sikeres a lombikprogram, ám a kezelés után természetes úton mégis megtörtént a fogantatás, és egészséges bébi született. Beata Bienias és férje közel egy évtizede próbálkoztak a teherbeeséssel. A 36 éves brit nő már nagyon közel járt hozzá, hogy feladja álmát, hogy egy nap édesanya lehessen. Végül azonban valóságos csoda történt: Beata mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esett, az első vizsgálatok során pedig kiderült, hogy néhány nappal korábban természetes úton is megfogant egy ikerpár. Beata így december 13-án hármas ikreknek adhatott életet.

(Via)

Exit mobile version