Megszületett Solti Ádám és Solti Berni első közös gyermeke. A színész és felesége Instagramon tettek közzé egy aranyos fotót, melyen az édesapa és édesanya, legfelül pedig a legapróbb kéz látható.
„Veled lett egy kerek egész minden” – írták a bejegyzésben.
A színész és felesége márciusban jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. Tavaly májusban bombaként robbant a hír, hogy Ádám évek óta csalta Bernit, majd a szeretőjétől gyermeke is született. Berninek nemcsak a megcsalás tényével volt nehéz megküzdenie, hanem azzal is, hogy ők hiába próbálkoztak, nem jött össze a baba. Azonban a nehéz időszakon túlléptek, és később már úgy nyilatkozta, gyermeküket aszerint fogják nevelni, hogy tudni fogja, van egy testvére.