Szerbiában szenvedett halálos autóbalesetet egy szegedi család. Az anyuka már a helyszínen meghalt, az apuka pedig pár nap múlva egy ottani kórházban. 20 hónapos ikerlányaik csodával határos módon túlélték a balesetet, bár az egyik árva baba könyöke eltört. Lendit és Lujzit nagynénjük és férje vette gyámságba – írja a Borsonline.
Kalmár-Vas Rékának és férjének, Kalmár Gábornak
azonnal kellett döntést hozniuk, miután értesültek a tragédiáról.
A testvérem nyaralni indult a családjával Görögországba. Már napközben is hívtam többször, nem vette fel a telefonját. Amikor kiderült, hogy nem érkeztek meg a szálláshelyre sem, tudtam, hogy baj van
– idézte fel Réka. Másnap délben derült ki, hogy a család autóbalesetet szenvedett. Réka testvére gyerekeit csak úgy hozhatták haza, ha vállalják a gyámságot, amiről 10 másodperc alatt kellett dönteniük.
Egy pillanatig sem gondolkoztunk, hogy magunkhoz vegyük-e az ikreket, annak ellenére sem, hogy egy gyermekkel terveztük a közös jövőnket – mondta Réka, akinek azóta „24 órás üzemmódban” kell anyának lennie.
Nagyon nehéz ez most, két hét alatt 10 kilót fogytam. Még szokjuk ezt az új, nagycsaládos életet, remélhetőleg belerázódunk.
Réka az elején tartott tőle, hogy másképpen fogja szeretni a lányokat, mint a kisfiát, de ezen már túl van, sőt hiszi, hogy Éva és Mihály ezt látják odafentről és tetszik nekik. Idővel szeretnék örökbe fogadni a lányokat.
Ha a lányok anyának és apának kezdenek majd el szólítani bennünket, nem lesz ellenünkre, hiszen mi fogjuk felnevelni őket. De tudni fogják, kik az igazi szüleik, még ha nem is emlékeznek majd rájuk – fogadkozik Réka.