Azt mondták, a kislány sosem fog járni, most rohangál

nlc | 2024. Január 05.
Még csak 20 hetes magzat volt, amikor az anyaméhben műtétet hajtottak végre rajta. Sok jóval nem kecsegtették a szülőket.

Minden szülő rémálma történt meg Georgia Axforddal és Tyler Kellyvel. A páros a 20. heti ultrahangra érkezett, amikor az orvosok felfedezték, hogy a magzatnak nyitott gerince van, ami az egyik leggyakoribb gerincfejlődési rendellenesség és már az anyaméhben kialakul. Mindez a megszületett gyerekek egészségét is fenyegeti, hiszen többek között a járásban is akadályozza őket.

Az Axford-Kelly párosnak is azt mondták, hogy a kislány sosem fog tudni járni, de a kis Piper mindenkire rácáfolt. Egészségesen született, ugyanis a szülei a diagnózis után Németországba utaztak, ahol már tudják gyógyítani az ilyen rendellenességet.

Piper-Kohl Kelly, akit az őt műtő Dr. Thomas Kohl sebész tiszteletére neveztek el, koraszülöttként, de egészségesen jött világra. Most ötéves, tud járni és futni, és részt vett az iskolai sportnapon.

Sétáló kerettel, de megtanult járni (Fotó: Profimedia)

Elképesztő volt látni, ahogy fut a pályákon. Soha nem gondoltam volna, hogy képes lesz ilyesmire. Néha nem is tűnik igaznak. Visszagondolok arra, amit mondtak nekünk, nagyon pesszimistán fogadták Piper diagnózisát. Készek voltunk megadni Pipernek, amire szüksége van. Nem hiszem el – olyan szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk, hová jutott” – mesélte az anyuka a Mirrornak.

A pár boldogságát csupán egyetlen dolog árnyékolja be, az a 9 ezer font kölcsön (közel 4 millió forint), amit azért vettek fel, hogy a műtétet a magzaton végre tudják hajtani. Most adománygyűjtés keretében próbálják a pénzt összegyűjteni és visszafizetni.

via

Exit mobile version