„Gyerekkorom óta sejtem, hogy itt valami nincs rendben” – csaknem 100 év telt el, és még mindig nyomoznak a Lindbergh-baba szörnyű halála miatt

„A kis Charlie Augustus Lindbergh 18 hónapos, szőkehajú, remekül fejlett gyönyörű fiú. Kedden este 7 órakor a nurse lefektette a gyermekszobában kis ágyacskájába és 11 órakor eltűnt. Eleinte azt hitték, hogy kimászott rácsos ágyából és elbújt, hogy megijessze ápolónőjét. Átkutatták tehát utána az egész házat, így történt, hogy Lindbergh ezredes csak éjfélkor hívta fel telefonon a rendőrfőnökséget és kétségbeesetten jelentette, hogy fiát elrabolták.

Három állam, New Jersey, New York és Pennsylvania rendőrsége kutatja az óceánrepülő fiát. A Harlson-öböl partjain, az alagútban, a hidakon, az országutakon rendőrök százai vigyáznak minden autóra, megállítják és átkutatják. Tudni kell, hogy az amerikaiak Lindbergh ezredest nemzeti hősüknek tartják és így érthető, hogy gyermekének elrablása valósággal nemzeti szerencsétlenség. Az újságok és a rádióleadó állomások óránként közlik a nagy nyilvánossággal az eltűnt baby személyleírását”

– így számolt be Az Est című napilap arról a döbbenetes emberrablásról, ami most, csaknem száz évvel később is izgalomban tartja a közvéleményt.

Sokan vannak például, akik a mai napig kételkednek Bruno Richard Hauptmann bűnösségében, aki 1936 áprilisában kivégeztek a gyermek eltűnése miatt, a New York Times cikke szerint pedig egy új, kissé bizarrnak ható elmélet terjed, amely azt feltételezi, hogy az apának köze lehetett a bűntényhez, az esetleg DNS-vizsgálatok most új megvilágításba helyezhetik a történteket. 

Ezt olvastad már?

A Lindbergh-bébitől Madeleine McCannig: ők a leghíresebb elrabolt gyerekek

Ez is érdekelhet Megnézem

Bruno Richard Hauptmann dédunokahúg és nagynénje egyike azoknak, akik hisznek a férfi ártatlanságában, ezért úgy döntöttek, hajlandók DNS-mintát szolgáltatni, hátha lehetőség lesz az ügy tárgyi bizonyítékait a modern technológia segítségével újra megvizsgálni, és így majd kiderül, nekik van igazuk, és hiba volt a halálba küldeni a rokonukat. 

Charles Lindbergh Jr. eltűnése után az egyik tárgyi bizonyíték, amit a helyszínen találtak, nem volt más mint egy levél, amelyben váltságdíjat követeltek a gyermekért. Sajnos a kisfiú holtan került elő tíz héttel később annak ellenére, hogy a levélben foglalt összeget a családja kifizette.

A nyomozás 1934 szeptemberében vett nagyobb fordulatot, ugyanis egy benzinkútnál valaki a váltságdíj kiegyenlítésekor használt bankjeggyel fizetett. A rendőrök így jutottak el Hauptmannhoz, akinek garázsában még több gyanús bankót találtak. Ő azt állította, egy olyan férfi nevében kellett őrizgetnie, aki a tárgyalás előtt elhunyt, így nem tudott mellette tanúskodni.

„Amiatt, hogy egy szörnyű bűntényről van szó, ami óriási hisztériát keltett, a rendőrség szerette volna, ha gyorsan, hatékonyan tudják lezárni az ügyet. Ma már teljesen más ítélet születne” – állítja a férfi egyik rokona.

Fontos megjegyezni, hogy a gyerekrablás helyszínén nem találtak ujjlenyomatokat, és nem is sikerült épkézláb magyarázatot találni arra, hogy egy magányos elkövető, hogyan tudott elrabolni egy másfél éves kisbabát egy második emeleti gyerekszobából úgy, hogy rajta kívül öt felnőtt és két kutya is tartózkodott a házban. A Németországból érkezett, ácsként dolgozó férfit ennek ellenére a bíróság halálra ítélte. 

De hogyan terelődött az édesapára, a híres pilótára a gyanú? Egyes források szerint a férfit lenyűgözte az eugenika, vagyis az öröklés célszerű befolyásolásának tudománya, és sok kritika érte, miután kitüntetést vett át Hitler nevében Hermann Göringtől 1938-ban. Lise Pearlman, egy nyugalmazott kaliforniai bíró pedig azt feltételezi, hogy Lindbergh fián az engedélyével kísérleteket végeztek, és ez vezethetett a gyermek halálához.

Erről egy könyvet is írt pár évvel ezelőtt, de a téma szakértői közül sokan úgy vélik, tévúton jár. Azt maga is elismerte, hogy részben közvetett bizonyítékokra támaszkodik, de megjegyezte a gyermek maradványain végzett vizsgálatok, valamint az, hogy Lindbergh akkoriban  Alexis Carrel Nobel-díjas sebésszel, a szervátültetés úttörőjével dolgozott együtt, az ő elméletét támasztják alá.

Azok, akik a bírónőhöz hasonlóan alaposan beleásták magukat az évszázad bűntényeként emlegetett gyermekrablási ügybe, attól tartanak, hogy 100 évvel később lehetetlen lenne bebizonyítani, hogy az elmélete helyes-e, de tény, hogy vannak, akiket ez nem riaszt vissza. 

Barry Scheck, az Innocence Project egyik alapítója, Lise Pearlman egykori csoporttársa például tanácsadóként segítette a bírónőt, amikor éppen a könyvet írta. „Ha DNS-teszttel ki lehet deríteni, hogy akit kivégeztek, az ártatlan vagy bűnös volt-e, akkor a családjának joga van ahhoz, hogy elvégezzék a vizsgálatot” – mondta.

Nemrégiben Lawrence S. Lustberg védőügyvéd is csatlakozott azokhoz, akik úgy gondolják, nem Hauptmann volt az elkövető, nem lett volna szabad kivégezni, és azt mondta, “alaposan megfontolja, milyen eljárási mechanizmusok” állnak rendelkezésre, hogy “orvosolni lehessen ezt a szörnyű, történelmi igazságtalanságnak tűnő esetet”.

New Jerseyben egyébként már folyamatban van annak a kérésnek az elbírálása, hogy a váltságdíjról szóló levelet tartalmazó borítékról származó nyálmintát vizsgálják meg, és egyesek szerint a Hauptmann padlásán talált létrát, illetve fadeszkát is érdemes lenne újra elővenni.  És a Legfelsőbb Bíróság tavaly ugyan elutasította a kérést, az ügy nem zárult le, hamarosan újabb időpontot tűz ki az illetékes fellebbviteli hatóság. 

– mondta a 46 éves Kurt Perhach aki körülbelül 30 percre nőtt fel Lindberghék otthonától. Ő töretlenül küzd azért, hogy a borítékot újra megvizsgálják. A New Jersey-i főügyészi hivatal egyébként azzal érvelt ez ellen, hogy “a történelmi tárgyak sérthetetlensége felülmúlja a DNS-vizsgálat elvégzéséhez fűződő érdekeket, amelyek tartósan megváltoztatják és potenciálisan károsítják a tárgyakat.”

1981-ben New Jersey akkori kormányzója, Brendan Byrne a Lindbergh-nyomozással kapcsolatos összes iratot a nyilvánosság számára kutathatóvá tette, vagyis bárki átlapozhatja az eredeti helyszíni fotókat, a tárgyalási jegyzőkönyvet, a lehetséges tanúk neveit tartalmazó kartonokat, a rendőrségi jelentéseket és Hauptmann vallomását. „Az újságokban sokat írtak az életemről, és rossz embernek állítottak be. De miért nem vizsgálják meg, mit is történt valójában?” – írta. 

A megszámlálhatatlanul sok dokumentumból álló gyűjteményről Greg Ferrara levéltáros gondoskodik, és állítása szerint tényleg sokakat érdekel az ügy, csak az adott héten négyen is keresték. Hozzátette, tett már egy javaslatot arra, hogy a bejárat fölé kiírják Dante Alighieritől származó híres idézetet, vagyis hogy

Del Quentin Wilber, az Associated Press egyik szerkesztője is találkozott ezzel a mondattal, amikor éppen a témával foglalkozó könyvén dolgozott. „Ez az ügy továbbra is megszállott módon vonzza az embereket” – nyilatkozta. Ő egyébként azok közé tartozik, akik meg vannak győződve Hauptmann bűnösségéről, igaz, azt elismeri, hogy voltak eljárási hibák. 

A New York Times cikke részletesen kitért arra, hogy Pearlman mire is alapozza azt, hogy a kisfiú haláláért az apja volt felelős. Szerinte azt, hogy a gyermek koponyája nagyobb volt az átlagosnál és gyógyszereket szedett, emiatt feláldozhatónak tűnt a férfi számára, és azzal, hogy kísérleteknek vetették alá, azt remélte, hogy sikerül olyan áttörést elérni, amivel lehet segíteni sógornőjén, aki szívproblémákkal küzdött.

Pearlman egy patológus, dr. Peter Speth segítségével következtette ki mindezt. A férfi szerint helyszínről és a boncolásról készült feljegyzésekből kiderült, hogy a fiú összes szerve hiányzott a szíven és a májon kívül. A nyomozók korábban arra jutottak, hogy állatok csonkították meg az erdőben hagyott holttestet. 

Speth szerint az is érdekes, hogy a holttest állapota alapján úgy tűnik, hogy azt jóval kisfiú elrablása után tették ki az erdőben, és az is valószínűsíthető, hogy a szervezetében olyan vegyszerek voltak, amik lelassították a halál utáni bomlási folyamatokat. Hozzá kell tenni, ugyan Pearlman a megállapításairól egy konferencián is beszámolt, de a Törvényszéki Tudományok Akadémiája (Academy of Forensic Sciences) figyelmeztet, az ilyen rendezvényeken előadott kutatásokat nem ellenőrzik, nem vizsgálják felül, így ezek szerint ránk van bízva, azokat mennyire vesszük komolyan.

David M. Friedman, a The Immortalists: Charles Lindbergh, Dr. Alexis Carrel and Their Daring Quest to Live Forever című könyv szerzője szerint a híres pilóta, valamint az elismert kutató, amivel együtt dolgozott biztos, hogy ártalmatlan, a bírónő elmélete nem állja a meg a helyét. „Nem voltak egyszerű emberek, meg voltak a maguk hibái, de hogy együttműködtek volna egy gyermekgyilkosságban, az szerintem egy rosszindulatú baromság” – tette hozzá.