December 1-jén kigördült a remízből a miskolci adventi villamos, amely idén Csipkerózsika kastélyaként ragyog. A Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. immár 13. alkalommal indította útnak az ünnepi díszbe öltözött szerelvényét advent első vasárnapján.
A jármű idén kívül-belül megújult, tematikájában a Csipkerózsika kastélyát idézi a díszlet. “A csoda már az első pillanattól megfogja az utazót: az ablakokon lévő fényfüggöny, az ajtókon lévő rózsakapuk, több száz méter fénycső és 3D-s elemek. Az utazás kényelmét és a melegét pedig egy szép kandalló biztosítja” – mondta el az idei “ruhájáról” a közlekedési vállalat, amelynek a munkatársai hónapokig dolgoztak a villamos dekorációján.
Az adventi villamos – amely minden évben varázslatos élményt kínál kicsiknek, nagyoknak – 2025. január 6-ig közlekedik, kizárólag érvényes utazási okmányokkal lehet rajta utazni.
Fotó: MTI/Vajda János
Fotó: MTI/Vajda János
Fotó: MTI/Vajda János
A miskolci villamos amúgy idén is versenybe száll Európa legszebb villamosa címért, amit már hétszer elnyert Miskolc a MHD86 nevű cseh portál évente megrendezett versenyében.