| „Az igazi tehetség tudja, hogy mit akar!” |
„Bárcsak az én gyerekem is tehetséges lenne!” – sokszor hallotta ezt a mondatot az utóbbi években a szülőktől Ranschburg Jenő, és ezzel kapcsolatban rögtön el is oszlatott egy közkeletű félreértést: nem az az igazán tehetséges, aki jól teljesít, aki az iskolában ötös tanuló, minden tantárgyból kitűnő. Az igazán tehetséges gyerek élete tele van problémákkal, feszültséggel.
| Dr. Ranschburg Jenő először állami felkérésre kezdett foglalkozni a tehetségekkel a 70-es években, de – ahogy fogalmazott – a kétévnyi hivatalos kutatás alatt teljesen megfertőződött a tehetségkutatással. |
A gepárd és a zseni
– Bár a gepárd a föld leggyorsabb állata (a potenciális gyorsaság képességével születik), csak akkor fog valóban 110–120 km/óra sebességgel futni, ha antilopokat kell kergetnie ahhoz, hogy jóllakhasson. Ha ez a gepárd egy állatkertben születik, és nyuszikat kap, akkor csak 30 km/órával fog futni, sosem gyorsabban, hiszen ilyen sebesség mellett is elkapja a zsákmányt, és jóllakik. Ez azt jelenti, hogy azokat, akikben születésük óta benne van a zsenialitás, úgy kell nevelni, hogy elérhessék a „legnagyobb sebességet”. Ha egy nyolcéves gyerek a négy évvel idősebbek szintjén tudja a matekot, akkor vétek a második osztályba járatni, helyette az ötödikbe való.
Most akkor okos ez a gyerek, vagy buta?
| Einstein sem volt jó tanuló, és Churchill is kénytelen volt osztályt ismételni, szinte végigbukdácsolta az iskolát. Amikor Szentágothai Jánost (akiből később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett) iskolába adták, akkor tanárai értelmi fogyatékosnak tartották, és „gyogyóba” akarták helyezni. Csak szülei tiltakozása mentette meg ettől. A kilencéves Edison édesanyjának azt mondták, hogy nem érdemes sokat várni a gyerektől, tanuljon szakmát, mert úgysem viszi sokra. |
– Ez a kérdés néha joggal felmerülhet a tehetséges gyereket nevelő szülőkben, tán még a pedagógusokban is, mivel az igazán tehetséges gyerek egyik legjellemzőbb vonása, hogy szinte kivétel nélkül egyenetlenül fejlődik. Ettől nehéz tehetséges gyereket nevelni, a szülő ugyanis azt tapasztalja, hogy az ilyen gyerek „problémás” . A zseninek tele van akadályokkal az élete, mert bár valamiben kiemelkedik kortársai közül, egyes területeken átlagosan, vagy jóval átlag alatt teljesít!
Kilóg a sorból
A Családi kör forgatókönyvírója egy ízben tanácsot kért a pszichológustól. Gyereke az iskolában folyton hármasokat hozott rajzból, ami azért volt furcsa, mert az óvodában még nagyon tehetségesnek tartották. Amikor az édesapa megkérdezte a fiát, hogy miért kap mindig hármasokat, akkor a gyerek válasza az volt: azért, mert mindig kimegyek a vonalból.
– A tehetséges gyerekek alapvető problémája, hogy átvitt és valódi értelemben is kimennek a vonalból. Az iskolában – mindenhol a világon – húznak egy vonalat lent és egyet fent. A pedagógusok arra törekednek, hogy a gyerekeket a két vonal közé tereljék. Ha valaki a vonal alatt teljesít, akkor az a feladat, hogy fel kell hozni a középszintre. Ha valaki fölötte teljesít, nos, akkor – persze nem szándékosan – ütögetik a gyerek fejecskéjét, és nyomják vissza, hiszen kifelé megy a vonalból. Egy ír mondás szerint ha azt akarod, hogy gyönyörű pipacsmeződ legyen, akkor a kiemelkedő, kilógó pipacsok fejét le kell vágni – így lesz szép, egyenletes a látvány.
Ezzel a szemlélettel sajnos a tehetség ellen dolgozik a pedagógia, hiszen arra ösztönzik a gyereket, hogy a tehetséges tárgy rovására foglalkozzon azzal, amiben rossz. Mi lesz ennek az eredménye?
A rossz tárgyból talán kicsit jobb lesz – ám amiben tehetséges, abban nem engedik kibontakozni, és egy idő után a tehetség is eltűnhet.
Hiperaktív, túlérzékeny, különc
– A tehetséges gyereknek remek képességei vannak, rengeteget tud, és általában valamilyen rendkívüli érzékenységgel születik. Ez konfliktusokat okoz, mivel a zsenialitással megáldott gyerek gyakran szórakozott vagy túlmozgásos, akkor is beszél, amikor nem kellene, és főként olyat mond, amit akkor és ott nagyon nem kellene. Ezért átoknehezen illeszkedik a közösségbe is – mondta Ranschburg Jenő.
Általában véve igaz, hogy a zsenialitással megáldott gyerekek kicsit furcsák, különcök, szúrja őket a pulóver, zavarja őket a zokni (mint ahogy Faludy Györgyöt is zavarta), előfordul, hogy csecsemőkorukban már értő füllel hallgatják a zenét, és rögtön abbahagyják a sírást, vagy nem lehet őket vakuval fényképezni, mert mindig becsukják a szemüket. Hamar felállnak, és jár a kezük-lábuk – sok tekintetben gyorsabban fejlődnek kortársaiknál.
– Néha úgy érzem, hogy a tehetségnek a dadogáshoz is van köze – de ezt meg kell majd még néznem, mert ez csak sejtés – említette Ranschburg Jenő az utolsó előadásán, 2011 februárjában.
A tehetségnek köze lehet a hiperaktivitáshoz is, már amennyire hiperaktív jelzővel kell illetni egy tehetséges gyereket. Ahogy fogalmazott: – Egy vén, lusta, farkával legyeket hessegető oroszlán számára minden gepárd hiperaktív!
– Mindenki a legjobbat akarja a csemetéjének, és alig akad olyan szülő, aki ne állítaná azt, hogy akár az életét is feláldozná a gyerekéért, ám igazi áldozatot mégsem hoz érte – gondolkodtatta el hallgatóságát a pszichológus. Mert mit is értünk igazi áldozat alatt?
– Én azt értem alatta, hogy kikapcsolja a tévét, vagy átkapcsol egy gyereknek való műsorra, hogy mesél neki, megválaszolja a kérdéseit. Ugye? Az életemet bármikor – ám az ilyen időigényes dolgokat nem adjuk oda a gyerekünknek.
Tehetségek köztünk
A pedagógusok gyakran mondják, hogy a gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban tehetséges.
– Bennem az utóbbi tíz évben egyre erősödik a gyanú, hogy a kiugróan tehetséges gyereknél ez mégsem így van. Hogy ez a tehetség elviszi őket a gyerekségből, más lesz a nézőpontjuk, mint a korukbéli gyerekeknek.
– Mi, átlagemberek – magamat beleértve, és én szívesen vállalom ezt az átlagságomat – nagyra értékeljük a szorgalmat és kötelességtudást. És közben ott vannak ezek az istenáldotta, különleges tehetségű gyerekek, akiknek adatott valami, amit az örökös kötelességre figyelmeztetéssel tönkre lehet tenni! – hívta fel a figyelmet a 76 éves, de szellemileg tökéletesen friss, és hatalmas tapasztalattal rendelkező szakember.
– Már a 70-es években megírtam a Élet és Tudományban, ha nekem lenne egy iskolám – és már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy ne aggódjanak, nekem sosem lesz –, akkor a gyerekek nem első, második, harmadik, negyedik osztályba járnának, hanem egy éve, két éve, három éve, négy éve járnának iskolába. Én azt fogadnám el a gyerekektől, amit nyújtani tudnak, nem egy normához, hanem magukhoz mérném őket, és szabadon engedném a kíváncsiságukat, hadd szárnyaljanak – fejezte be utolsó előadását Ranschburg Jenő.
Cikkünk a Kismama májusi számában jelent meg.
A magazin tartalmából:
- Tehetséges a gyerek?
- –9 kiló három hónap alatt
- Tudatos édességek
- Teszteld: hogy szeretsz?
Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!