Folyamatosan romlik az iskolai teljesítménye. Mit tegyek? – Dr. Ranschburg válaszol

Tisztelt Tanár Úr!

Olvass tovább! Azt csinálok veled, amit akarok!

Egy olyan problémával fordulok Önhöz, ami lassan felőrli az egész családunk energiáját és teljesen tanácstalan helyzetet okoz.

Van egy 13 éves fiam. Most jár 7. osztályba. Az 5. év végéig kitűnő tanuló volt, akkor azonban történt valami, amit sem mi, sem pszichológus nem tud „kiszedni” belőle. Azóta a jegyei folyamatosan romlanak, lassan a bukás szélén áll, semmi nem érdekli, mindennel és mindenkivel szemben közönyös, utálatos. Azt mondja, őt nem érdekli a tanulás, az iskolát utálja és csöves szeretne lenni. A helyi általános iskolában járta az alsó tagozatot, az 5. évfolyamot azonban egy viszonylag erős, városi iskolába kezdte meg. Ezt az iskolát ő választotta, mindenáron ide akart járni. 9 éves volt, amikor testvére született (azért ilyen későn, mert egy orvosi probléma miatt addig nem lehetett testvére). Ezt elég nehezen dolgozta fel, és egy szakember javasolta, hogy ha ennyire szeretne más iskolába menni, engedjük, biztosan megállja a helyét.

Hát, ezzel nem is volt probléma az első évben, de azóta állandósultak a problémák. Folyamatos kapcsolatot tartunk az osztályfőnökkel, aki állandóan panaszkodik a hozzáállására. Zavarja az órát, a tanárokat semmibe veszi, nem dolgozik, még írni sem hajlandó az órákon. Otthon próbálunk nagyon sokat foglalkozni vele, mindig kikérdezem a leckét, folyamatosan tanulok vele. Ennek az eredménye úgyszintén elégtelen, mert inkább üresen adja be a dolgozatot. Próbáltuk elmagyarázni neki, hogy ez így nem lehet, azért vagyunk mi is és az iskolában a tanárok is, hogy segítsünk neki. De semmi nem használ. Már különböző stratégiákat is megpróbáltunk. Például azt, hogy nem foglalkoztunk a jegyeivel, rengeteg közös programot szerveztünk, beszélgetünk, kártyázunk, társasozunk. De ez sem vált be. Tegnap az osztályfőnök már azzal hívott fel, hogy lehet, hogy másik iskolát kellene választanunk. Ön szerint ez jó megoldás? A fiam azt mondja, ő nem akar másik iskolába, sőt egy iskolába se akar járni. Attól félek, ha nem hagyjuk békén, még kárt tesz magába. Olyan sötét gondolatai vannak néha, hogy megijeszt. Egyik nap úgy döntött, ő összepakol és elköltözik otthonról. Az erdőbe! Amikor sikerült lebeszélnem róla, és elmondtam, hogy ez a ház az ő háza is, itt helye van neki is, bárhogyan is viselkedjen, bármilyen is legyen. Akkor meg azt mondta, neki már úgyis kész terve van! Na de milyen? Nem szeretném, ha bármibe is belehajszolnánk.

Otthon velünk is teljesen hullámzó a viszonya. Van, hogy egy tünemény, aki mindenben segít, van, hogy eltaszít bennünket magától és úgy beszél és úgy néz ránk, mintha férgek lennénk. Volt, hogy erőszakot is alkalmazott. Nem ütött meg, de meglökött és éreztem, hogy bármire képes lenne.
A kisebbik gyerekre ezért elég kevés időnk és energiánk jut, ezért elképesztően lelkiismeret-furdalásom van. Érzem, hogy a nagyobbiknak van rám szüksége, de a kisebbnek is lenne. A férjemmel már nem is tudunk másról beszélni. Szerinte én anyáskodom a gyerek felett, pedig hagyni kellene, hogy felmérje magától, mibe keveredett. Szerinte a gyerek pontosan érzi, hogy tud engem rángatni és teljesen hülyét csinál belőlem.

Tudna valami tanácsot adni? Mit csináljunk? Váltsunk iskolát? Vagy hagyjam ebben a környezetben? Ráhagyjak mindent? Vagy fogjam még szigorúbban?

Kérem, segítsen, mert nem látom a kiutat.

Hálásan köszönöm: A. K.

Kedves Kinga!

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba

Nagyon gyakran tapasztalom, hogy a serdülés megindulása – érdekes módon elsősorban a fiúknál – iskolai teljesítményromláshoz vezet. Ha a jelenséget a szülő és az iskola – a legjobb indulat mellett – rosszul kezeli, minden „összegabalyodik”, és ember legyen a talpán, aki a korábbi élete tagadásába merült gyereket kirángatja a gödörből. Azt javaslom, az iskolaváltás kérdésében egyelőre ne döntsenek még, és ezt a „haladékot” beszéljék meg a gyerek osztályfőnökével is.

Továbbá: egy jó időpontot megragadva üljenek le fiukkal, és beszéljenek át egy szabályrendszert, amit akár írásba is foglalhatnak. A listán szereplő szabályok kétharmadát a szülői igények adják – amit a szülők várnak el a gyerektől – egyharmadát pedig a gyerek igényei – amit ő vár el szüleitől. Olyan ez, mint egy gentlemen’s agreement, mindhárom félnek tartania kell magát hozzá. Ebben szerepelhet pl. az, hogy nem ad be üresen dolgozatot, vagy az, hogy minden délután egy órát, másfelet tanulással tölt stb. Fontos, hogy Önök is komolyan vegyék, és betartsák, amit a gyerek vetet fel a listára. (Sajnos a levelében egy szó sincs a gyerek barátairól, pedig ez ebben az életkorban nagyon fontos kérdés. A velük való kapcsolattartásnak is lehetnek pontjai a listán, amit ha kell, ünnepélyesen mindhárman aláírnak.)

Lehet, hogy férjének igaza van, és a gyereket az anyja feletti hatalom – és a háttérben meghúzódó testvérféltékenység – is motiválja, az írott egyezség pedig segíthetne abban, hogy a szülő-gyerek viszonyt laza, de mégis létező keretek közé igazítsa. Mindemellett fontosnak tartanám – ha van rá lehetőség – egy képzett pszichológus bevonását is. A gyerek magatartásában, megjegyzéseiben vannak ugyanis fenyegető elemek, amelyeket semmiképpen sem szabad félvállról venni, ezért a „jobb félni, mint megijedni” elve alapján, a pszichológus bevonása tanácsos lenne. Ha idén a gyerek baj nélkül végez a hetedikben, és egy szép, meghitt nyarat töltenek együtt, jövőre biztosan érezhető lesz a javulás.