Zokogó minik: óvodában hagyni egy 2,5 évest

A két és fél éves Bálint – aki negyedik napja ovis – ma éhségsztrájkkal indít. Kifelé fordul a széken, a zsemléhez nem nyúl, pedig még semmit sem evett. Anyukája az asztaltól néhány méterre ücsörög, néha odaszól a gyereknek, noszogatja, de hiába. Később a kisfiú már kezd megbarátkozni a helyzettel, leül a szőnyegre játszani. Anyukája elérkezettnek látja az időt a távozásra, feláll, a vállára veszi a táskáját, és búcsúzni kezd, de a gyerek már a második mondatot sem várja meg, felpattan, és egy szempillantás alatt kint van az ajtón. A dajka az udvar közepén szedi össze. Bálint persze ordít, amikor visszahozzák a csoportba, nem akarja elengedni az anyját, aki megígéri, hogy hamarosan jön érte. Az óvó néni kezében tartja a picit, aki sírva integet az ablakból az anyukájának. Ő az udvarról – minden erejét összeszedve – visszamosolyog rá, aztán elsiet. A kisfiú még sírdogál egy ideig, de hamar megnyugszik.

Ez a jelenet mindennapos azokban az óvodákban, ahová minicsoportosokat szoktatnak, és a szakemberek szerint ez a ragaszkodás ebben az életkorban teljesen normális. „Sokan viszont azt gondolják, kevésbé viseli meg a kicsiket, ha észrevétlenül, búcsú nélkül hagyják ott őket – mondja Montz Ferencné, óvónő. – Pedig épp ellenkezőleg. A gyerekek ilyenkor nemcsak kétségbeesnek, mert egyszer csak nem találják anyát vagy apát, hanem átverve is érzik magukat, megrendül a bizalmuk, és másnap sokkal ragaszkodóbbak, sírósabbak, sokkal sűrűbben keresik a szülőt játék közben a szemükkel – teszi hozzá a pedagógus, akinek a csoportjában még mindig nagyon sok szülő választja távozáskor a „rövidebb utat”, mert nem bírja elviselni, ahogy a gyereke minden erejével, sírva kapaszkodik a nyakába, hogy ne hagyja ott.

„Olyan gyereket én még nem láttam, aki ne sírt volna”

 
A beszoktatás ideje alatt általában a szülők is napokig bejárnak a gyerekkel, bár vannak óvodák, ahol anyamentesen intézik a nehezét, de ma már ez a ritkább. „Nálunk az anyukák sokszor ott ülnek egész délelőtt a gyerekkel, ebbe nem szólok bele, a szülőre bízom a döntést – mondja az óvónő. – Arra mindenkinek fel kell készülni, hogy a beszoktatás megviselheti a családot, és ha egyszer belevágtunk, elhatároztuk, hogy a két és fél éves gyerekünk óvodás lesz, akkor ehhez is kell tartani magunkat, mert a gyerekek nagyon könnyen megérzik, ha elbizonytalanodunk. Olyan gyereket én még nem láttam, aki ne sírt volna. Ha nem a legelején, akkor néhány hét elteltével lesznek sírósak, amikor rájönnek, hogy minden nap oviba kell járni. Ilyenkor sem szabad megijedni, ez is a folyamat része, és szépen rendeződik idővel, ha mi, felnőttek következetesek maradunk, és azt éreztetjük a gyerekkel, hogy a lehető legjobb helyen van” – magyarázza a tapasztalt szakember.

A beszoktatás általában két-három hétig is eltart: kezdetben csak délelőttös műszak, aztán néhány, sikeres nap elteltével már ebéd a többiekkel, egy-két hét után pedig az ottalvással is lehet próbálkozni. Siettetni viszont nem érdemes a dolgot. „Az egyik minicsoportosunk három nap után már egészen vidáman jött oviba. Megbeszéltük a szülőkkel, hogy megpróbálkozunk az alvással, de aznap az addig mosolygós, aktív kisgyerek semmit nem akart enni, és egész délelőtt pityergett. Tudtuk, hogy nem gond az apukának, ha el kell vinni a gyereket, ezért megkértük, hogy inkább jöjjön be érte, mert még korai lenne az alvás. A szülők is egyetértettek abban, hogy jobb, ha nem kapkodunk, és adunk még egy hetet a gyereknek” – meséli az óvónő, aki hozzáteszi, hogy két és fél éves korban azon sem kell csodálkozni, ha az éppen szobatisztává érett gyerekek visszaesnek a beszoktatás alatt, és naponta akár több váltóruhát is elhasználnak.

„Nemet mondunk”

Sok szülő érzi úgy, hogy a két és fél éves gyereke már közösségre vágyik, és úgy íratják oviba a nagyot, hogy anyuka közben otthon van a kistesóval. „Amelyik kismama megkérdezi a véleményünket arról, hogy hozza-e oviba a két és fél éves gyerekét, általában igenre számít, és nagyon csalódott lesz, amikor nemet mondunk – mondja Montz Ferencné. – Teljesen más helyzet, amikor a játszótéren szívesen ellapátolgat a gyerek a többiekkel néhány percig, mint amikor egész napokat kell az óvodában töltenie az anyukája nélkül. A két és fél évesek életkori sajátossága, hogy nem együtt játszanak, hanem egymás mellett, és sokszor már az is jó, ha békén hagyják egymást. A minicsoportosoknak tulajdonképpen másik húsz, alkalmazkodni képtelen gyerek között kell megtanulniuk az alkalmazkodást.”

És persze azt is meg lehet érteni, ha a szülő úgy érzi, hogy inkább azzal tesz jót a gyereknek, ha korábban adja oviba. „Nekünk pont azért tanácsolta a védőnő, hogy két és fél évesen próbálkozzunk meg az ovival, mert a másfél évvel fiatalabb kistesó hatására újra bepisilt a korábban már szobatiszta kisfiam – mondja Emese, egy kétgyermekes anyuka. – A gyerek egyébként is nagyon igényelte a társaságot, állandóan nyúzott, hogy ehhez vagy ahhoz a barátjához menjünk. A védőnő szerint pedig a többi nagyobb gyerek önállósága jót tett volna neki. Én itthon voltam a babával, de a férjem csak hétvégén van velünk a munkája miatt, így elég nehéz volt a két pici gyerekkel. Úgy döntöttünk, mindenkinek jobb lesz, ha a nagyobbik fiam elmegy oviba – a kis Kristóf viszont nagyon nehezen szokott be, két hónapig is bejárt vele az anyukája, mire egyedül is hajlandó volt egész napra maradni. – Az volt a probléma, hogy sokszor megbetegedett, aztán jött a téli szünet, és többször is újra kellett kezdeni az egészet. Akart menni, de csak úgy, hogy én is ott vagyok” – teszi hozzá az anyuka, aki elmondja, hogy muszáj munkába állnia, ezért ősszel a kisebbik fiú is kezdi a minicsoportot, és igaz, hogy még nincs állása, de az sem jó, ha akkor kell beszoktatni, ha már megvan az állás. Emese szerint azt nem nagyon díjaznák sehol.

„Visszajön az anyukád!”

A beszoktatás szempontjából az sem mindegy, milyen csoportba kerül a kicsi. Ma már nemcsak a kisebb falvakban alakítanak ki vegyes csoportokat az óvodák, nagyobb ovikban is keveredhetnek a korosztályok, ami a minisek beszoktatását is megkönnyítheti. „A nagyobbak már otthonosan mozognak, ismerik a szabályokat, és azokat szívesen tovább is adják a kicsiknek – mondja egy vértesboglári óvó néni, Knauszné Szmolka Leila. – A vegyes csoportokban az idősebb gyerekek szívesen pátyolgatják is a kicsiket. Az is előfordul, hogy a kistestvér nagyobb tesójával egy csoportba kerül, aki ilyenkor ösztönösen átveszi az anyuka szerepét. Hozzánk is jár két kislány, a kisebbik most kezdte az ovit. Amikor anyukájuk elmegy, a nővérke sokszor simogatja, ölelgeti a húgicáját.”

Mindazonáltal sokan úgy gondolják, hogy a vegyes csoportokban a kicsik visszahúzzák a nagyobbakat, pedig a szakemberek szerint az sem utolsó szempont, hogy a gyerekek szociálisan sokkal érzékenyebbek lesznek. Egy vegyes csoport középsőse azt meséli, hogyan vigasztalta kisebb csoporttársát: „Máté sírás közben még sikított is, pedig csak azért ment el az anyukája, hogy édességet vegyen neki – magyarázza a kisfiú. – Mondtam neki, hogy nyugi, Máté, mindjárt visszajön az anyukád!”