Egymásba szeretett a beteg és a donor

nlc | 2013. Október 28.
A lány három éve a fiúnak adta az egyik veséjét. Aztán jött a szerelem.

Chelsea Clair és Kyle Froelich 2009-ben, egy autókiállításon ismerkedett meg egymással. Hamarosan kiderült, hogy a fiúnak veseátültetésre van szüksége, a lány pedig rögtön felajánlotta, hogy ha alkalmas donornak, akkor neki adja az egyik veséjét.

A vizsgálatok kiderítették, hogy Chelsea valóban alkalmas donornak, ő pedig megtartotta az ígéretét. A szervátültetést három évvel ezelőtt sikeresen elvégezték. A történet azonban ezzel nem ért véget. Bár maguk sem tudják pontosan megmondani, hogy mikor, de Chaelsea és Kyle egymásba szerettek.

A pár együtt maradt, közösen nevelték Chelsea Clair előző kapcsolatában született kislányát, 11 hónappal ezelőtt megszületett az első közös gyermekük is. Idén október 12-én aztán az egykori beteg és a donor örök hűséget fogadott egymásnak.

„Az egyik vesémmel él. Biztosnak kell lennem abban, hogy vigyáz rá” – jegyezte meg viccesen Chelsea.

Exit mobile version