Ez a gyermekülés mentheti meg az autóba zárt kicsik életét

nlc | 2014. Március 19.
Itt a gyermekülés, ami nemcsak út közben vigyáz a csöppségekre.

Sajnos minden évben hallunk olyan esetekről, amikor a felelőtlen szülők az autóban felejtik a gyereküket, nem törődve azzal, hogy a jármű annyira felforrósodhat, hogy a gyerek odabenn rosszul lehet, sőt a gondatlanság akár az életébe is kerülhet.

Az ilyen tragédiákat igyekszik megelőzni egy új típusú gyermekülés, melyet egy amerikai cég fejlesztett ki. Az ülésbe épített szenzorok érzékelik, ha a hőmérséklet megemelkedik, és a gyerek még mindig az autóban ül. Ekkor működésbe lép a fény- és hangjelzést adó riasztórendszer, figyelmeztetve a szülőket, illetve a közelben tartózkodókat arra, hogy a járműben veszélyben van a gyerek, illetve automatikusan bekapcsol az autó légkondicionáló berendezése is.

A találmánynak egyelőre csak a prototípusa készült el, az ötletgazdák egy internetes oldalon keresztül igyekeznek pénzt szerezni, amiből beindíthatnák a gyártást.

 

Exit mobile version