A mi gyerekkorunkban anyák napján minden óvodás kötelezően ünneplőbe öltözött, majd irány a színpad, vagy legalább egy terasz, ahol is legalább félórás műsor következett énekléssel, versmondással. Ettől aztán van, aki szorongott, van, aki nem, a többségünk valószínűleg inkább igen, mert lássuk be, kisgyerekkorban még kevesen érezzük úgy, hogy sok ember előtt szerepelni felhőtlen boldogságot jelent. Ráadásul akadtak szülők, akik megsértődtek, amiért nem az ő gyereküknek jutott a főszerep. Mára alaposan megváltozott a szemlélet, a legtöbb helyen más a műsorok forgatókönyve is. A skála igen széles: az egyik helyen még mindig a klasszikus ünneplést választják (főleg vidéken), máshol pedig egyszerűen a családra bízzák az egész ügyet. A téma magukat az anyukákat is megosztja: sok, gyermekét egyedül nevelő nőben merülhet fel a kérdés: ha már az óvodában sem köszöntik fel őt, akkor hol? Mások határozottan azt a véleményt képviselik: meg kell hagyni ezt a családnak, más ez, mint a vallási vagy a nagy nemzeti ünnepek.
Az óvoda dolga?
“Szerintem az ovinak kutya kötelessége ezt az ünnepet (is) megünnepelni – szögezi le Eszter, egy négyéves kislány édesanyja. – Az óvoda egy nevelést folytató intézmény, együtt nevel a családdal. Nálunk a gyerekek fognak ajándékot készíteni, és tanítgatják az Orgona ágát is nekik, de ünnepség nem lesz. Állítólag évek óta nincs, ennek az oka az, hogy korábban feszültség és sértődés származott abból, hogy az elvált szülők közül valaki nem hívta meg a volt anyósát az ünnepségre. Szerintem ez nevetséges kifogás, inkább lustaság lehet a háttérben. Valószínűleg azért lepett meg annyira, hogy ez a vezetés döntése, mert egyetlen gyerekem van, így ezek az első tapasztalataim. Én alig emlékszem valamire a saját ovimból, de az anyák napja élénken él bennem. Hogy mennyire készültem rá, mennyire vártam, hogy örömet okozhassak az anyukámnak. Egyébként egyedül nevelem a lányom, és bizony amíg ilyen kicsi, kifejezetten jólesett volna, ha az ovi besegít. Mert meg fogja tanulni a szüleimtől is, hogy ez egy ünnep, és később biztos megtanulja majd, hogy magától is felköszöntsön, csak egész egyszerűen nem értem, hogy ha az ovink a madarak, fák, víz világnapjának megünneplésébe fektet energiát, akkor az anyák napjába miért nem.”
| Forrás: balvanyos.blog.hu |
A család feladata?
“Az anyák napja elsősorban a család ügye – magyarázza Réka, a négyéves Sári anyukája. – Mivel ez családi ünnep, nem elvárható az óvodától, hogy ünnepséget szervezzen. Szép gesztus, ha megteszik, de én biztos nem lennék kiakadva, ha nem így lenne. Ráadásul az én kislányom visszahúzódó, »lassan melegedő« alkat, őt egy ilyen szereplési helyzet hosszú időre »lefagyasztja«, felesleges szorongást generál benne, ezért én nagyon örülök, hogy a mi ovinkban egy köztes megoldást választottak. Idén tanulnak egy rövid verset, amit aztán a sarokban elmondhatnak nekünk, ha akarnak. Ezzel a megoldással én maximálisan ki vagyok békülve, de ha azt fogom látni, hogy ez is feszengést, szorongás vált ki a gyerekből, akkor ehhez sem fogok ragaszkodni, hanem inkább elmegyünk és eszünk egy fagyit. Hallottam olyan véleményeket is, hogy egy gyereknek jó, ha már ebben a korban megszokja, hogy mások előtt beszélnie, szerepelnie kell. Ezzel nem értek egyet, mert simán lehet, hogy halbiológus szeretne majd lenni, és soha az életében nem lesz szüksége arra, hogy szerepeljen. Ha pedig később ki kell állnia emberek elé és gondja lesz ezzel, biztosan talál majd szuper tréningeket, ahol majd segítenek neki. Nehéz a helyzet, ha a szülők elváltak, és nincs jelen az apa, aki megszervezné, hogy a gyerek felköszöntse az édesanyját. Megértem, hogy az anyukának jólesne, ha valahol megünnepelnék őt, de ilyen esetben is lehet valamilyen köztes megoldást találni a klasszikus szereplés helyett.”
Kölcsönvirág
Más anyukák azt mesélik, hogy tavaly náluk is volt köszöntés, a virágot viszont ott kellett hagyni, mert kellett a soron következő szülőnek… “Boldogan szorongattam a kis cserepes virágomat, amit a fiam tett az ölembe, miután elmondta a köszöntését, de nem volt benne sok örömöm – idézi fel Laura. Legnagyobb megdöbbenésemre ugyanis mielőtt felálltam, az óvónő tapintatosan megkért, hogy adjam vissza, mert az csak »jelkép« volt, nem tudtak mindenkinek venni. Nehezen megy ki a fejemből a dolog, mert egyrészt tisztességesen beadjuk a csoportpénzt, másrészt tudják jól, hogy egyetlen szál szegfűnek is épp ugyanúgy örültünk volna, mint egy cserepes virágnak. Szerencsére kaptam egy rajzot is, így legalább lesz valamilyen maradandó emlékem abból az évből.”
Így is lehet!
“A hagyományos »nagyszínpados« szerepléssel valóban több gond is van – véli Varga-Vincze Zsuzsa, az egyik óbudai intézet óvópedagógusa. – Annak ellenére, hogy óvodáskoromban én például kifejezetten élveztem az óriás fellépéseket, tény, hogy a legtöbb gyerekben elsősorban frusztrációt kelt, ha idegen emberek előtt kell szerepelnie. A korábbi, huszonnégy fős csoportomból legfeljebb két-három gyerekről gondoltam azt, hogy ez kifejezetten neki való lenne. A másik nagy hátránya, hogy kevésbé személyes, mert a sok felnőtt között a gyerekek szinte észre sem veszik a saját anyukájukat. Szerencsére nálunk a vezetés régóta ezt az álláspontot képviseli, ezért mi az anyák napi köszöntésre speciális formát találtunk ki. A nagy nap előtt süteményt sütünk és elkészítjük az ajándékokat. Szintén a gyerekekkel közösen feldíszítjük a termet, és megterítjük az asztalokat a vendégséghez. Majd fogadjuk a szülőket, de az előzetes feliratkozás alapján egyszerre legfeljebb 5-6 főt. Egy időpontban értelemszerűen csak az ő gyerekeik szerepelnek. A bevonulás általában egy anyák napi dallal történik, amit egyszerre éneklünk, ezt követi egy vers. Mivel ennek a vége úgyis az, hogy “Ültess hát gyorsan az öledbe”, a gyerekek gyakorlatilag a bevonulás után egy perccel máris az anyukák ölében ülnek. A többi közismert mondókát már mindenki itt mondja, egyedül az anyukájának, illetve vele felváltva. A végén a gyerekek odaadják az anyukájuknak, nagymamájuknak az ajándékot. Ekkorra már minden szülő a szemét törölgeti… Utána odaülünk az asztalhoz, és megkínáljuk a vendégeket a közösen készített finomságokkal. Kicsit még beszélgetünk, és így van vége a köszöntésnek. Vagyis a gyerekek egyrészt végig együtt lehetnek a szülőkkel, másrészt senki nem szorong. Sok éve folyik ez így nálunk, és eddig ezt minden ovis élvezte.”