Tippek a gyereknevelésben: ezeket NE!

B. Sz. | 2014. Augusztus 07.
Amy Joyce, a Washington Post újságírója szerint túl sokat halljuk, hogy mit csináljunk a gyerekeinkkel, ideje végre azokról a dolgokról is beszélni, amiket NEM lenne szabad nap mint nap megtennünk.

1. Kötelező testmozgás

Nem baj, ha fizikailag aktív vagy, és ezzel jó példát mutatsz a gyerekednek, de ne forszírozd állandóan, hogy menjen már ki futkározni vagy biciklizni egyedül. Helyette játssz vele! Hívd át hozzá a szomszéd gyerekeket, és csapjatok bele egy számháborúba, vagy kicsik esetén játsszatok bújócskát!

2. Édességek elrejtése

Úgyis megtalálják a srácok, nem igaz? Jobb, ha olyasmiket veszel, amik nem hizlalnak és nem is egészségtelenek (például étcsokiba mártott gyümölcsök), és amiket ezért nyugodt szívvel elöl is hagyhatsz. Nem valószínű, hogy hiányolni fogják az agyoncukrozott, tartósított termékeket.

3. Parancsolgatás

A “Háromig számolok!” vagy az “Utoljára mondom!” mondatok nem tesznek jót a gyereknevelésnek, hiszen nem másról szólnak, mint a hatalomról és annak gyakorlásáról. Márpedig a gyerekek sem szeretik, ha valaki állandóan főnököt játszik. Még akkor sem, ha ez az anyjuk vagy az apjuk. Helyette mennyivel szebben, emberibben hangzik például ez a mondat: “Figyelj, teljesen kivagyok, mert rengeteg munkát kellett mára hazahoznom és eleve nagyon fáradt vagyok. Jól jönne egy kis segítség a házimunkához.” Természetesen te vagy a szülő és ők a gyerekek, de a direkt kommunikáció aránya ideális esetben nem több, mint 30 százalék.

4. A reggeli kihagyása

Semmi nem egyszerűbb, mint a gyerekek elé tenni valamit reggelente, miközben te sietve készülődsz, és semmit nem eszel, vagy csak bedobsz pár falatot. De a gyerekekben sajnos az a minta fog megmaradni, amit látnak, nem feltétlenül az, amire kötelezed őket. Ülj le velük reggel, és egyen mindenki valamit! Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég lehet néhány keksz vagy egy kis müzli joghurtban.

5. Magukra hagyni őket az iskola első napján

A nyári szünetben bizonyára sok időt töltöttetek együtt. Neked sem könnyű újra megszoknod, hogy megint korán kell kelni, és ismét tele vagy feladatokkal, határidőkkel, nem igaz? Nekik sem az. A kisebbek közül nem mindenki viseli jól, hogy el kell válnia a szüleitől. Segíthet, ha rászánsz néhány percet, ha elmondod, hogy ugyan egész nap nem lesztek együtt, de gondolni fogsz rá és tudod, hogy ő is pont így lesz vele.

6. Túl sok monitor előtt töltött idő

A számítógép nem tesz jót a szociális készségek fejlődésének.Tudjuk, hallottuk már ezerszer. De tipikusan olyan kérdés, ami nem biztos, hogy “mindent vagy semmit” alapon működik. A gép része az életünknek, és ésszerű időkeretek között nem  ártalmas. Ám a gyerekeknek muszáj elfoglalniuk magukat képernyő nélkül is. Limitáld a dolgot, és vacsorázz velük lehetőség szerint minden nap – ez az egyik legfontosabb közösen töltött időtök.

 

Exit mobile version