Kivándorlás: “Nem szeretném, ha az unokáimmal külföldre költöznél!”

Bakóczy Szilvia | 2015. Február 02.
A legtöbb szülő számára a gyerek az első. Az ő érdekei, érzései, boldogsága, álmai. Magától értetődik, hogy szülőként mindig, minden körülmények között önzetlennek kell lenni. De van, amikor ezt pokolian nehéz betartani. Főleg, ha olyan döntést hoz a gyerek, ami a mi életünkre is drasztikusan hat. Például, ha családostul készül elhagyni az országot.

Egy nyugdíjas özvegy ismerősöm mesélte nemrég zaklatottan, mit gondol erről a kérdésről. Igen, nekem, nem a gyerekeinek, akik közül a legidősebb épp most tervezi, hogy családjával Angliába költözik.

“Nem akarom Skype-on tartani a kapcsolatot velük!”

“Tudod, nehéz kérdés ez. Mert onnantól kezdve, hogy gyereket szülsz, az lebeg előtted, hogy jaj, csak boldog legyen, jaj, csak egészséges legyen, jaj csak meglegyen mindene. Aztán ennek fényében – ha bevallod, ha nem – szép lassan észrevétlenül alárendeled a gyereknevelésnek mindazt, ami csak rólad szól, ami korábban csak neked volt fontos. Különösen, amíg kicsik. De később is, mert Magyarországon iszonyú sokat kell dolgozni a boldogulásért. Miután felnevelted a srácokat, jönnek a továbbtanulási tervek, később a munkakeresés, a családalapítás, az első lakás, majd az unokák. Aki teheti és akinek fontos a gyereke, segít ezekben, és jelen van. Fizikailag is, anyagilag is, főként pedig érzelmileg.

Nekem három lányom van, és a legidősebbtől két gyönyörű unokám, akik közül az első még akkor született, amikor a lányom a szakvizsgájára készült. Mindketten tudjuk, milyen sokat tettem azért, hogy ő orvos lehessen, hogy dolgozhasson a gyerekek mellett, és bár ezt soha nem mondtam neki , ez nem volt mindig fizikailag könnyű. Szokta is viccesen mondani, hogy “anya, részben neked köszönhetem, hogy valóra váltak az álmaim”.

 

 Őszintén bevallom, hogy nagyon összetörnék, ha hirtelen úgy döntene, hogy elköltözik Európa másik felére, a férjével és a gyerekeivel. Hiszen mindent megtettem azért, hogy itthon érvényesülhessen. Pedig gyakorlatilag ezt tervezi. A vejemmel mindketten átlagosan keresnek, van egy kisebb hitelük, nem nagyon látják, hogy miként is juthatnak majd egyről a kettőre.

A kollégák, barátok közül többen kint vannak, ki Berlinben, ki Stockholmban, ki Kanadában és a beszámolóik nagyon kecsegtetőek. Félek, hogy ha ő kimegy, és a testvérei azt látják, hogy kint anyagilag sokkal könnyebb megélni, akkor ők is követik a nővérük példáját, a végén pedig itt maradok teljesen egyedül, hiszen a férjem nem él már. Persze sosem zsarolnám meg azzal a lányaimat, hogy feketén-fehéren elmondom a véleményem. De belül igenis azt gondolom, hogy a családnál nincs nagyobb érték, és ha egy szülő a fél életét azzal tölti, hogy önzetlenül ott segít, ahol csak tud, akkor elvárhatja, hogy ne csak Skype-on láthassa az unokáit.”

 “Nem csak a család számít!”

Mást gondol erről Katalin. A nyugdíjas tanárnőnek két gyermeke van, mindkettő Angliában él. Kérdésemre, hogy hogyan éli ezt meg, így felel:

“Néha nagyon nehéz, de próbálom nem ezt az oldalát nézni, hanem azt, hogy sikeresek, boldogok. Ha pedig ez így van, akkor az én gyereknevelésem is sikeres, és én is boldog vagyok. Minket még úgy neveltek, hogy a család az első, de muszáj belátni, hogy a mi gyerekeinknél ez már nem így van. Pontosabban, ez lehet, hogy nem is a legjobb megfogalmazás, mert az én gyerekeimnek is nagyon fontos a tágabb család, viszont szeretnének élni a kitágult világ adta lehetőségekkel. És nem mi tehetünk arról, hogy Magyarországon ma nehéz megélni, és ez még csak nem is a gyerekeink hibája.”

Katalin fia Angliában egy hotelben dolgozik mint séf. Nagyon megbecsülik. A lánya egy kereskedelmi cég alkalmazottja, ő már az ösztöndíj után kint maradt, ezelőtt négy évvel. A fia két éve meg is nősült, Katalin fiúunokája egy éves. “Szerencsére háromhavonta hazajönnek, szinte mindennap küldünk egymásnak valami üzenetet, és nagyon sokat beszélünk telefonon. Úgy érzem, most is nagyon szoros a kapcsolat. A férjemet jobban megviseli a dolog. Ő szokta mondogatni, hogy nem így tervezte az idős korát. Sokszor kérdezi, hogyan fog így eljárni az unokákért az óvodába, iskolába. Ez nekem is eszembe jut néha, de kárpótol, hogy kiegyensúlyozottnak látom a gyerekeket” – folytatja az asszony. De azért ő sem teljesen nyugodt, ha a jövőre gondol.

“Nemrég hozzánk költözött az anyósom, mert már nagyon beteges. Nagyon szeretjük, szívesen gondoskodunk róla. Esténként, amikor vele vagyok, azért eszembe szokott jutni, hogy mi lesz velem, velünk, öreg korunkban. Hiszen a gyerekek lehet, hogy nem lesznek itt a közelben. De próbálok már most arra gondolni, hogy egész egyszerűen nem várhatom el, hogy miattam ott hagyják azt az országot, ahol megtalálták a számításukat.”

A magyarok fele inkább külföldön élne

Egy tavalyi, több mint 5 ezer fő megkérdezésével készült kutatás szerint a magyarok közel 55 százaléka szeretne máshol élni, de sokakban ez az igény csak elméletben fogalmazódik meg. Csupán 21 százalék az, aki már pályázott meg külföldi pozíciót, esetleg egy állásinterjúig is eljutott. Leginkább az Európán belüli úti célokra ácsingózunk. A legáhítottabb hely London, a második legnépszerűbb város München, a harmadik pedig Berlin. A top 10-es listára két Európán kívüli város is felkerült, New York az ötödik, Sydney pedig a tizedik helyen végzett. A GKI Gazdaságkutató adatai szerint 2013-ban legalább negyedmillió magyar dolgozott tartósan külföldön. Egy tavalyi kutatás viszont már több, mint félmillió külföldön dolgozó magyart említ.

Exit mobile version