A tanácsot osztó apai levél egy amerikai oldalon jelent meg, és a kérdéskört egy tipikus szülői kiborulással vezeti fel, amit boltokban lehet hallani: “Pistike, ne fogdosd azt!” “Pistike, megmondtam, hogy hagyd abba!” “Pistike, háromig számolok.” “Pistike, ha még egyszer megcsinálod…!” “Pistike, mondtam, hogy tedd azt le és ne nyúlj hozzá!” “Pistike, kérlek hagyd abba!”
“Mit tanított ezzel a szülő a gyereknek? Hogy az első tiltásnak semmi jelentősége – fordítja le a jelenetet. – A gyerek innentől tudja, hogy bármit megtehet, nem lesz semmi következménye, csak annyi, hogy a szülő tovább magyaráz neki.”
Ezzel szemben ő azt állítja, hogy 12 gyereket nevelt fel úgy, hogy azok már az első kérésre szót fogadtak minden egyes alkalommal. Ennek a titka annyi volt, hogy mindössze két dologért büntették meg a gyerekeket:
- ha hazudtak,
- ha nem fogadtak szót elsőre.
Ha például azzal jött a gyerek, hogy “anyu, telerajzoltam a falat zsírkrétával, ugye nem haragszol?”, akkor azt a választ kapták, hogy “semmi baj, emiatt nem leszel büntetésben, mert elmondtad az igazat, de most megyünk, és együtt rendbe hozzuk a falat”. Ha viszont mondjuk a nagybevásárlás közben makacsolta meg magát az egyik gyerek, akkor csapot-papot otthagytak, hazamentek, és megkapta a neki járó büntetést. Ez elég radikálisan hangzik, de az apa szerint ebből a gyerekek azt is megtanulták, hogy ők a legfontosabbak nekik a világon.
Azért jó volna a gyerekeket is megkérdezni erről.
