Baba

15 kép bizonyítja, hogy a gyereknevelés nem rózsaszín felhőbe burkolt vattacukor

Amikor terhesek vagyunk, szépen, romantikusan elképzeljük, hogy micsoda móka lesz cuki gyerekeket nevelgetni, ám az élet kicsit mást tartogat a számunkra.

Így voltam én is az első terhességem után, kezemben tartva a kislányomat: úsztam a boldogságban, azt gondoltam, ilyen aranyos gyereket még a világ nem látott, és az életünk mostantól egy nagy, rózsaszín felhőbe burkolt vattacukor lesz. Tartott ez egészen odáig, míg el nem érkezett az a rémes dackorszak, amikor gyermekem attól is a földre vetette magát lila fejjel ordítva, ha véletlenül nem rózsaszín poharat adtam a kezébe, hanem zöldet.

Mindez pedig tíz év távlatából már aprócska göröngynek tűnik. Mert a dackorszak után jött még számtalan hiszti, durca, kiömlött öblítő, felforgatott konyhaszekrény, szétszaggatott könyv és megtépett macska. Hogy a játszótéri hajmeresztő mutatványokról már ne is beszéljünk, amikor a saját életünket kockára téve kell megmenteni magzatunkat a fejre eséstől és a biztos koponyatöréstől.

A Women in Real Life Instagram-profil képei a szülőségnek pont erre a nem annyira rózsaszín oldalára mutatnak rá annyi öniróniával és humorral, ami minimum kell ahhoz, hogy gyereket vállaljunk. Mert az az egy biztos, hogy ősz hajszálak nélkül csak egy nagy adag humorral élhető túl csemetéink gyerekkora.

Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese
Szülőnek lenni nem csak játék és mese

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése