Régóta nem szokás már azon vitatkozni, hogy kell-e vagy sem minimum egy idegen nyelvet beszélni. Hiszen előnyt jelent az élet minden területén. Amióta világ a világ, viták folynak viszont arról, mikor érdemes elkezdeni a tanulást. Az alsó korhatár mára 0 éves korig lement. Igen, vannak nyelviskolák, amelyek gyakorlatilag újszülöttkortól hirdetik a tanfolyamaikat, de legkésőbb 2 éves kortól már tényleg melegen ajánlják. Két angoltanár markánsan eltérő véleményét ütköztettük az ügyben.
“Divatnak és pénzlehúzásnak tartom”
“Ismerem az iskolát, ami pici kortól ajánlja a »tanulást«, és ismerem magát a tanfolyamot is − mondja Eszter, egy budapesti nyelviskola tanára. − Gondosan felépített, jól kidolgozott és színes módszernek tartom, ahogy az összes olyan tanfolyamot, ami épít a zenére, a mozgásra, a mondókákra ebben a korban. Ugyanakkor félrevezető az érvelésük, mely szerint »kutatások igazolják, hogy a kétnyelvű gyerekek okosabbak, jobb mentális képességekkel rendelkeznek, mint azok, akik egynyelvű környezetben nőnek fel«. Én is olvastam az egyetemen ilyen kutatásokat, nem is szeretnék az eredményekben kételkedni, a gond csak az, hogy annak, ha a szülő hetente egyszer-kétszer leviszi a gyereket egy-egy 45 perces órára, semmi köze a kétnyelvűséghez. Akkor sem, ha megveszi a CD-t, amit otthon naponta meghallgatnak egyszer. A kétnyelvűség legjobb tudomásom szerint azt jelenti, hogy két nyelven érik a gyereket folyamatos impulzusok. Ha az lenne a kérdés, hogy szívesen beíratnám-e a gyerekeimet egy kétnyelvű óvodába, ahol az egyik óvónő csak angolul beszél velük, hezitálás nélkül igent mondanék. De itt másról van szó.
Az egyetem után két évig tanítottam ovisokat. Imádtam őket, mert nagyon lelkesek és aranyosak, és én magam is nagyon motivált voltam, de magának a tanulásnak a nyelv szempontjából nem sok értelme volt. Nyáron kiestek a szavak, kiestek az énekek, a mondókák, a játékok egy része is, szeptemberben elölről kellett kezdenem mindent. Mindössze néhány mozdulatsor maradt meg.
Szoktak azzal is érvelni a korai nyelvtanulás hívei, hogy mivel kisgyerekkorban a hangképző szervek sokkal flexibilisebbek, mint később, sokkal jobban fog hasonlítani a kiejtésünk az eredetire, ha korán találkozunk a nyelvvel. Ezt is tényként tudom kezelni, viszont kétlem, hogy hetente két alkalom elegendő lenne ehhez. Az egészet inkább divatnak és bizonyos szempontból pénzlehúzásnak tartom.”
Eszter siet hozzátenni, hogy semmi baj nincs azzal, ha valaki beíratja a gyermekét egy angoltanfolyamra. “Ha szereti a gyerek és jól érzi magát, nyilván semmilyen kára nem származik belőle. Ezzel együtt én inkább tornázni, focizni, kézműveskedni vinném. Vagy valamilyen zenei foglalkozásra. Éspedig az anyanyelvén.”
“Igenis számít!”
Judit régóta tanít németet egy győri óvodában, mellette egy általános iskola némettanára. Ő teljesen mást gondol a kérdésről. “Más a célja a nyelvtanulásnak ebben a korban, mint később az iskolában − állítja. − A hangsúly itt azon van, hogy a gyerekek találkozzanak a nyelvvel, megszokják, megszeressék, hogy természetessé váljon számukra, hogy létezik másik nyelv is, és merjenek megszólalni rajta. Látnod kellene, milyen felszabadultan viselkednek a picik az órán, mennyire magától értetődő természetességgel mondják utánam a mondókákat, a szavakat, mennyire magától értetődően kezelik, hogy ha »hibáznak«. Pontosabban legtöbbször ezt észre sem veszik, és ez így van rendjén. Több olyan gyerekem volt, akit óvodában is, iskolában is tanítottam, nagyobb korban észrevétlenül szívták magukba a kifejezéseket, mondatokat. Mert még ha maguktól nem is tudták volna felidézni a tanultakat, sok minden ismerős volt régről. Nincs bennük félelem, nincs bennük idegenkedés. Ha valaki azt várja, hogy mindez már az óvodában megtörténik, lehet, hogy csalódni fog, mert a hosszú nyári szünet alatt valóban sok kifejezést elfelejtenek a gyerekek, de nem is az a cél, hogy a szó szoros értelmében tanuljanak, hanem a már említett »találkozás« a nyelvvel.
Ne felejtsük el azt sem, hogy egy foglalkozás nagyon komplex tevékenység kisgyermekkorban; zenét hallgatunk, mozgunk, játszunk, rajzolunk, együtt vagyunk, figyelünk. Ezek mind fejlesztik a gyerekek különböző képességeit, az csak bónusz, hogy mindez egy idegen nyelven történik.”
Judit azt mondja, természetesen itt is igaz az alapszabály, hogy egyedül a gyerek érdeklődése számít. “Van olyan ovis, akit egyáltalán nem köt le sem az első, sem a második foglalkozás, nála ezt nem kell erőltetni, akár ki lehet mondani azt is, hogy korai. Mások viszont repülnek a karomba, amikor meglátnak, alig várják, hogy elkezdjük az »órát«. Nem hiszem, hogy esetükben az óradíj kidobott pénz lenne.”