Először is tisztázni kell magunkban:
Hogyan állok a témához? Mit gondolok magamról és a páromról az adott szituációban?
Sokan úgy vélekednek, hogy: “Szívtelen Anya/Apa vagyok, hogy ki akarom kergetni a gyerekemet az ágyamból!”, és lelkiismeret-furdalás kezdi gyötörni őket. Az ilyen gondolatok esetén a szülők, a gyermek szűnni nem akaró zokogását hallva, előbb-utóbb ellágyulnak, és 1-2 nap múlva minden visszatér a régi kerékvágásba…
Minden esetben fontos, hogy a szülő valóban úgy érezze, változtatni szeretne. Ha ő nem akarja őszintén és igazán, a gyermek is megérzi, és akkor eleve kudarcra van ítélve a helyzet!
Legyünk közös nevezőn a párunkkal! Legyünk következetesek!
“Ha én nem engedem, a másik se engedje!”
Néhány tipp, hogy könnyebben menjen:
Beszélgessünk a félelmeiről! Bizonyos életkorokban felerősödhet a szeparációs szorongás, vagy a sötéttől, haláltól való félelem. Ilyenkor természetes, ha előfordul átmeneti alvási nehézség a gyermeknél. Lehetőleg ne ilyenkor kezdjünk neki a gyökeres változtatásnak!
Gondoljuk végig, mit szokott közvetlenül lefekvés előtt csinálni? Általában megzavarja a gyermek elalvását a közvetlenül lefekvés előtti tévénézés, vagy a felfokozott állapot (pl. párnacsata, kergetőzés), illetve az éhség, szomjúság. Legyünk biztosak benne, hogy gyermekünk lenyugodott, nem éhes, nem szomjas, és kezdjünk hangolódni az elalvásra.
Életkorának megfelelő tartalmú és mennyiségű mesét nézzen! A túlzásba vitt vagy nem életkornak megfelelő tartalmú mesenézés fokozhatja a gyermek szorongását. Ezáltal félhet az elalvástól, a szeme behunyásától, a sötéttől, fél, hogy a látottak újra megjelennek.