Már nem emlékszem, hogy anno, amikor mi voltunk gyerekek, mi volt a szabály az óvodákban ebéd alatti pisszenés ügyében. De amilyen fegyelem volt ezelőtt harminc évvel, megkockáztatom, hogy nem hagytak nekünk ebben túl sok mozgásteret a felnőttek. Annál inkább meglepett, amikor szülőként azt tapasztaltam: a bölcsődében is, óvodában is síri csendben esznek a gyerekek, így az én amúgy cserfes kislányaim is.
Normális ez? Vagy épp ellenkezőleg, abnormális? Szerintem inkább az utóbbi. Gyorsan megkérdeztem más szülőket, úgy tűnik, hogy ebben bizony egyáltalán nincs egységes álláspont az intézmények között. A barátok ugyanis azt mesélték, hogy az ő gyerekeik óvodáiban nincs semmilyen ebédre vonatkozó szabály. Sőt. Beszélhet mindenki, csak nem tele szájjal és nem kiabálva. Nekem ez így természetes. Hiszen mi felnőttek otthon soha, de soha nem eszünk csöndben. Inkább jókat beszélgetünk. Az óvodában ezt miért nem lehet? Vagy ha engednék a pedagógusok, akkor nehéz lenne kontrollálni a hangerőt? Netán balesetveszélyes?! (Na jó, ez utóbbit már inkább csak kínomban találtam ki.)
Ami végképp meglepett, hogy a bölcsiben is épp ilyen szigorúságot tapasztaltam. Amikor elkezdtem beszoktatni a kisebbik lányom, a csoportban a legfiatalabb gyerek másfél éves volt, a nagyobbak elmúltak háromévesek is. A bent töltött egy hét alatt végig azt tapasztaltam, hogy senki, soha egyetlen szót nem beszélt. Megjegyzem, az enyém sem, aki nagyon meg volt illetődve az új helyzettől és a csöndtől. A meglepett kérdésemre ezzel kapcsolatban nem is nagyon kaptam épkézláb választ az óvónőktől: “Jól is néznénk ki, ha mindenki egyszerre beszélne!” “Tele szájjal nem illik beszélni” – ilyesmikre emlékszem. Arról, hogy nem csak tele szájjal lehet evés közben megszólalni, már nem szólt a fáma. Én pedig, bevallom, nem akartam a témát tovább feszegetni, mert éreztem, mennyire eltökéltek abban, hogy a szabály szabály maradjon.
Ha az oviban nem, akkor otthon miért igen?
A dolog azért is volt érdekes, mert otthon mindkét gyerekemmel megfutottam ugyanazt a kört, nevezetesen, hogy ha nálunk szabad beszélni, akkor az oviban miért nem? És fordítva: volt, hogy rám szóltak az én szabálykövető gyerekeim, hogy ne beszéljek már annyit ebéd közben, mert fájni fog a hasam, különben sem illendő…
Mivel tényleg nem tudtam, hogy mit gondoljak a kérdésről, megkértem két óvónőt, ugyan magyarázzák már el nekem, szerintük miért nem lehet evés alatt megszólalni? Mindkettőjüknek ugyanaz volt a véleménye.
Szusszanásnyi idő?
“Nálunk nyugodtan beszélgethetnek a gyerekek, de csak asztaltársaikkal” – meséli Zsuzsi, egy budapesti óvónő.”Hatan ülünk egy asztalnál, ez így mindig is működött. Tény, hogy az elején kicsit nehéz megszokni a határokat, de azért így sem tartom ezt akkora problémának.” “Nálunk is így van” – mondja Bea, aki egy külvárosi óvodában dolgozik.”A teljes tiltást nem is értem, szerintem nem normális, hisz mi magunk sem szótlanul ülünk evés alatt. Valószínűleg azért csinálják nálatok, hogy legyen szusszanásnyi idejük.” Zsuzsa szerint nehezen hihető, hogy a gyerekek kibírják szó nélkül, ha pedig nem, akkor az egész ebéd csak a fegyelmezésről szól? “Nálunk, ha bárki befejezte az evést, nyugodtan elmesélheti a többieknek, hogy mi történt vele, hol járt előző nap. Persze, ha evés helyett dumaparti van, rájuk szólunk, de ez igazán nem jellemző. Nem értem, a kollégák máshol miért nem így csinálják.”
Még több cikk ovis témában!
- Első nap az oviban – hogyan ne bőgjétek végig a beszoktatást?
- Óvodákat és iskolákat nyit a Prezi alapítója