5 út, hogy visszaszerezd az elvesztett bizalmat

nlc | 2015. December 07.
Bizony, a megcsalás komoly árkot áshat két ember között egy párkapcsolatban. Mégis túl lehet élni, és visszavarázsolni a régi köteléket. Elmondjuk, hogyan.

A megcsalás mindkét félnél komoly bizalomvesztést, bizonytalanságot, szorongást okoz. Természetesen ezek a tünetek a sértett fél számára erősebbek, a másik fél általában a bűntudattól szenved inkább.

Igyekezzünk elkerülni, hogy ha a sértett fél ugyan megbocsátott, mégse váljon CIA- vagy FBI-ügynököket meghazudtolóan alapos nyomozóvá, ami aztán végképp tönkreteszi a kapcsolatot.

Elöljáróban még annyit, hogy az az öt módszer, ahogy visszaépítjük az összeomlott bizalmat, nem lesz könnyű, de hidd el, ha szeretitek egymást, megéri végigcsinálni.

1. Tisztává varázsolás munkája
Ha a megcsaló fél vállalja a felelősséget a cselekedeteiért, az elősegíti a kapcsolat gyógyulási folyamatát. Több időt töltsetek együtt, és a megcsaló fél igyekezzen minden olyan látszatot kiiktatni az életéből, ami gyanakvásra adhat okot.

2. A probléma kisebbítésének elkerülése
Igen, a megcsalás egy elég nagy hiba, és az is, ha ezt félvállról vesszük. És őszinte erőfeszítéseket kell tenni a probléma helyrehozására.

3. A kommunikáció fontossága
Igyekezzünk kibeszélni a lelki részét, mi vezetett ehhez, hogyan lehetne elkerülni a jövőben.

4. Legyen nyitott könyv
Ez azt jelenti, hogy a megcsaló fél nyugodtan engedjen bepillantást az e-mailjeibe, telefonjába stb., ha a másik fél szeretne belenézni, hiszen ha nincs titkolni valója, miért is zavarná ez. Amint pedig nem lesz a kutakodás tiltott gyümölcs, lehet, hogy már nem is akarja a sértett fél sem nézegetni. Illetve, ahogy azt az egyik korábbi pontban említettük, kerüljön minden olyan szituációt, ami gyanakvásra adhat okot.

5. Újítsátok meg a fogadalmat
Akár házasok vagytok, akár nem, egymásnak valljatok újra szerelmet, ha valóban így érzitek. Vitassátok meg őszintén, ki-mit vár a másiktól, és hogy ez biztosítható-e a számára.

Ha ezeket betartjátok, akkor nincs veszve semmi! Nem volt ugyan szép dolog a megcsalás, de széppé tehető a közös életetek további része.

Olvass tovább megcsalás témában!

Care2

Exit mobile version