Ne gyilkold le őket. Lesznek olyan helyzetek, amikor úgy érzed, meg akarnád tenni, de inkább ne.
Szeretünk úgy tenni a külvilág felé, mintha az anyaság valami varázslatos, unikornisos dolog lenne, ami tele van szeretettel és mezőn szökelléssel.
És néha tényleg így is van. Olykor a szívünk tele van túlcsorduló szeretettel, és úgy érezzük, mindenre képesek vagyunk. Amikor meghalnánk a gyerekeinkért, és belehalnánk, ha bármi történne velük. Nem tudjuk elképzelni nélkülük az életet.
Néha pedig nagyon nem így van.
Próbálunk úgy tenni, mintha a rossz idők nem léteznének, mintha jó anyaként minden egyes pillanatot élveznénk a gyerekeinkkel. Pedig ez csak arra jó, hogy meggyűlöljük saját magunkat, és végtelen önostorozásba fogjunk. Ettől a tettetéstől kérdőjelezzük meg mindennap magunkat és azt, hogy jó anyák vagyunk. Emiatt maradunk csendben, és nem merjük elmondani senkinek, ha néha kifejezetten rühelljük az egész szülőséget. Veszélyes, mert olyan nyomás alatt tartjuk ezzel magunkat, amitől csak egyre frusztráltabbak és egyre mérgesebbek leszünk, és nem tudunk mit kezdeni a negatív érzelmeinkkel.
Rossz anya vagy. Tudod, hogy így van, mert te vagy az egyetlen anya ezen a világon, aki rosszul érzi magát anyaként. Nincs kivel beszélned róla, senki sem tud segíteni. A frusztráltságtól pedig nem tudod értékelni a szép pillanatokat sem, hiszen nem engedheted meg magadnak, hogy jól érezd magad, amikor ilyen rossz anya vagy.
Az, hogy anya lettél, egyszerre a legjobb és legrosszabb dolog, ami történhetett veled.
Azok, akik még szülés előtt állnak, és szeretnének egy nagyon őszinte, velejéig igazi tanácsot kapni, amit a tapasztalat szült, olvassanak tovább. Akik az unikornisokkal teli rózsaszín buborékban szeretnének inkább éldegélni, lapozzanak át másik cikkre.
Az első éved anyaként életed legnehezebb éve lesz. Ha úgy vergődsz ki belőle, hogy nem gyilkoltad le sem a gyerekedet, sem a férjedet vagy valami random idegent az utcán, akkor érezd magad sikeres anyának.
Lesznek olyan éjszakák, amikor annyira fáradt leszel, hogy beleremegnek a lábaid. Tartod majd a karjaidban a világ lebőgősebb babáját, aki csak addig van csendben, amíg a kezedben van, de amint letennéd a kiságyába, rögtön visítani kezd. Érzed majd, ahogy egyre idegesebbé válsz, nagyobb indulat kerekedik benned, mint addig bármikor az életben: “Csak szeretni akarlak, miért akarsz tönkretenni?” – sikítja az agyad. Ez lesz az a pillanat, amikor le kell tenned a gyerekedet egy kicsit, még akkor is, ha bömböl, és ki kell menned a szobából. Ha szükséges, akkor még a házból is. Csak pár percre. Csak amíg újra kapsz levegőt.
Lesznek olyan napok, amikor a gyermeked úgy mosolyog rád, hogy elolvadsz, és azt gondolod magadban, hogy nincs még egy ilyen csoda, mint a babád. És így is van.
Csodálatos kis teremtmény. Puszilgasd össze, és gügyögj neki annyit, amennyi kijön a szádon.
Ahogy kicsit idősebb lesz, olyan napok jönnek, amikor minden ételt visszautasít, és annyira felbőszít ezzel, hogy legszívesebben megtömnéd, mint a libákat szokták. De inkább ne tedd. Aztán elérkezik az idő, amikor a földön fetrengve fog rugdosódni és sikítani, mert kivetted a kezéből a villát, mielőtt még szemen szúrta volna magát. Ilyenkor rád törhet a késztetés, hogy kirakd a szűrét a lakásból, és bezárd utána az ajtót. De ezt se tedd meg.
Jönnek azok a napok, amikor azt hallgatod minden este ordítva a szobájából, hogy “NEM ALSZOM!” Közben még a játékait is szétdobálja, hogy biztos felhúzzon. Ne menj be a szobájába. Hívd fel az anyukádat vagy egy barátnődet. Magyarázd el nekik, hogy most van a legnagyobb szükséged arra, hogy vicceket meséljenek neked, hogy ne akard helyretenni a csemetédet.
A szobatisztaság ideje alatt veled is előfordul majd, hogy a gyermeked direkt addig tartja vissza a kakit, amíg nyilvános helyre nem értek, ahol lehetőleg nincs vécé. Ne okold ezért. Igen, ez szabotázs. De ne kérdezd meg tőle, hogy miért akar téged kikészíteni, nem fog tudni válaszolni. Inkább csak vidd haza, fürdesd meg, és igyál egy pohár bort (na, jó, kettőt).
Lesznek napok, amikor csodálkozol majd, hogyan éltétek túl anélkül, hogy egy arra járó idegennek ajándékoztad volna a gyerekedet.
Díjat érdemelnél ezekért a napokért. Sajnos nincs (még) ilyen díj, de tudd, hogy ha lenne, megérdemelnéd. Ahogy azokban az időkben is a tiéd lehetne, amikor a gyermeked egész nap egy olyan történetet mesél, aminek se eleje, se közepe, se vége, se értelme. Fojtsd el a sikítást, miszerint “Ez a világ legunalmasabb és legkiborítóbb története, amit valaha hallottam”, és helyette inkább időnként csak mondj annyit a történet közben, hogy “Tényleg?”, és írd meg fejben a bevásárlólistádat.
Lesz olyan is, hogy csak nyugodtan szeretnél vécézni, anélkül, hogy kicsi kezek kopogtatnának az ajtón, és vékony hangocskák kérdezgetnének, hogy “Mit csinálsz?”
Ne ordítsd, hogy “Tejóég, csak öt percig hadd vécézzek már!” Inkább kérdezd meg tőle, hogy “Hol jár a macid?” és ő elmegy megkeresni a medvéjét még akkor is, ha egy szál macija sincs.
5-6 éves kora körül aztán elkezd majd vicceket mesélni. Ezek lesznek a világ legborzasztóbb viccei. Egyiknek sem lesz semmi értelme. Legtöbbször fel sem ismered majd, hogy most viccet mesél. Csak mondd, hogy vicces, és nevess kicsit, majd rájön később magától, hogy kicsit sem szórakoztató.
Pár jó éved is lesz azért, amikor a gyermeked már lesz annyira önálló, hogy anélkül tud játszani, hogy lebontaná a fél házat. Értékeld ezeket az éveket, mert után jön az armageddon, a kamaszkor.
Amikor 12-13 éves lesz, elkezd büdösödni. Verejtékezik, és már felnőttként szaglik. A legszívesebben megtöltenéd a kádat dezodorokkal és beledobnád. A pólóit és alsóneműit örömmel égetnéd el ahelyett, hogy kimosnád. Feleslegesen kérdezgetnéd, hogy miért bűzlik úgy, mint egy félig romlott csirke, nem tudja megmagyarázni. Helyette csak vásárold fel neki a fél drogériát, hátha valamelyik márkájú dezodor használ valamit.
Ebben a korban az érzelmeinek semmi értelme sem lesz. Nem tudod, hogy mit miért mond. A drámái a barátaival maximálisan nevetségesek. Vitázni vele képtelenség, mert a válaszai minden logikát nélkülöznek. Ne kiabálj vele, bármennyire is szeretnél, hogy “A véleményed nem ér semmit, mert rohadtul nincs értelme annak, amit mondasz!” Ne keress benne értelmet. Annyi a fontos, hogy neki mindez a valóság. Emlékeztesd magad, hogy nagyjából 90 százalékban hormonokból áll jelenleg.
Az a nagyszerű korszak ez, amikor felfedezi a szarkazmust is. Forgatja a szemeit, mintha kötelező lenne. Ne vágd nyakon, bármilyen erős is a késztetés. Inkább magyarázd el neki, hogy minden egyes szemforgatás extra mosogatást von maga után.
Ehhez még meg fogja találni a legrongyabb tinizenéket, amiket aztán a nap minden percében őrült hangerővel hallgat. Hogy biztos az agyadra menjen, még énekel is vele. Ne mondd el neki, hogy ilyen rossz zenei ízlése egyszerűen nem lehet ilyen szülők mellett. Sokkal jobb, ha felveszed az éneklését és visszajátszod neki 25 éves korában.
Mindez és még sokkal több történik veled a következő években. Az anyaság legnagyobb kihívása, hogy ezeket úgy éld túl, hogy nem hajítod egyszer sem a szoba másik sarkába. Ahelyett, hogy ostoroznád magad, amiért néha teleszalad a hócipőd, inkább tudd, hogy mindenki így érez olykor, még az is, aki magának sem vallja be őszintén. Nem illik így érezni, de ez van, ezt kell szeretni. És élvezz ki minden mosolyt, nevetést, ölelést és puszit, amit kapsz a gyermekedtől, mert ezek után maximálisan megérdemled, hogy elárasszon a világ összes szeretetével.
Olvass még több Natasa-cikket:
- Nyílt levél az anyukámnak, akinek (majdnem) mindenben igaza volt
- Szükségem van a függőségeimre, úgyhogy leszoktam a leszokásról
- Ha beszélek, a gyerekeim valószínűleg csak annyi hallanak: blablabla