Apa azért nem jön értem, mert már nem szeret engem

Kun Gabi | 2016. Április 07.
Váláskor a szülők feladata, hogy ne zavarják össze még jobban a gyerekeiket egy amúgy is bonyolult szituációban, hanem inkább azt erősítsék bennük, hogy akárhogy is alakult anya és apa házassága, ők biztonságban vannak.

Képzelj el egy elég gyakran előforduló szituációt: egy kilencéves kislány áll az ablaknál, összepakolta a hátizsákját, várja az apját, hogy menjenek el apás hétvégére. Húsz perc múlva már tudja, hogy apa ma sem érkezik meg. Elkezd sírni, mérges lesz, és azt kiabálja az anyukájának, hogy “Azért nem jön értem, mert már nem szeret engem!”  Majd elviharzik a szobájába, és bevágja az ajtót. (A történet fordítva is igaz lehet, ha apánál marad a gyermek és anya nem megy láthatásra, de itthon ez elég ritka jelenség, ezért maradjunk az apás példánál.)

Anyának pedig megszakad a szíve, ahogy látja, hogy mekkora fájdalmat él át a gyermeke. Tehetetlenség, düh, méreg önti el, nem akarja szidni apát a gyerek előtt, de nem is tudja megmagyarázni neki, hogy mit miért tesz, vagy nem tesz a másik fél. Ha neked is egy megbízhatatlan exférj jutott, akkor sok csalódásban lesz részed neked is és a gyermekednek is, de közben az ilyen és ehhez hasonló helyzetek a segítségedre is lehetnek, hogy átbeszéld a válással kapcsolatos frusztrációkat a gyerekkel.

1. Biztosítsd róla, hogy szereted

Amikor a fenti szituáció adódik, akkor minden gyerek azt gondolja, szinte kivétel nélkül, hogy azért nem jön érte az apja, mert nem szereti őt. És azért nem szereti őt, mert ő nem viselkedett elég jól, ha sokkal vidámabb lett volna, és nem hisztizett volna annyit, akkor biztos elvinné apa hétvégére. Edward Teyber professzor, a Helping Children Cope With Divorce könyv szerzője szerint ilyenkor anyának az a legfontosabb tennivalója, hogy biztosítsa a gyereket arról, hogy apa megbízhatatlan viselkedésének semmi köze az ő szerethetőségéhez. Például a fent leírt helyzetben mondhatunk a gyermeknek olyasmit, hogy “A felnőttek néha nagyot hibáznak, és főleg azokat bántják meg, akiket szeretnek. Az, hogy apa nem jött el, határozottan csúnya dolog. De nem jelenti azt, hogy nem szeret téged.”

2. Ne szépíts a helyzeten

Ha mentségeket hozol fel a másik szülőnek, akkor megakadályozod a gyereket abban, hogy kifejezze az érzéseit. A professzor szerint, ha a szülő lemondja az utolsó pillanatban a láthatást, mert megfázott, de bement dolgozni ugyanezzel a megfázással, akkor ne mentsd fel a gyerek előtt. Add meg neki a lehetőséget, hogy mérges legyen, és kifejezze azt, hogy őt most cserben hagyta az apja. Már nem feladatod sem az, hogy jó színben tüntesd fel a volt férjedet, sem pedig az, hogy kritizáld. Csak hallgasd meg, mit érez a gyermeked, és vigasztald meg.

3. Legyen B terved

Ha az exed gyakran eljátssza, hogy nem megy a gyerekért, amikor megbeszélitek, akkor legyen egy B terved a látogatásaira. Szervezz valamilyen vidám, különleges eseményt, amit előránthatsz a kalapból. Menjetek játszóházba, ha apa megint nem érkezett meg, vagy ugorjatok át a kedvenc barátjához. Egyezzetek meg közösen a gyerekkel, hogy mennyi időt vártok a másik szülőre – a professzor 30 percet javasol –, aztán ha letelt, menjetek a dolgotokra, és érezzétek jól magatokat. Ezzel segíthetsz neki, hogy ne merüljön bele a csalódottságba túlságosan.

4. Bátorítsd, hogy mondja el az érzéseit

Ha már 10 éves elmúlt a gyermeked, akkor nyugodtan engedd meg neki, hogy felhívja a különélő szülőt és elmondja neki a véleményét arról, hogy nem megy őt látogatni. Még akkor is, ha semmilyen változás nem lesz ettől, a gyerek frusztrációja enyhül tőle. Sőt a tehetetlenség érzése is elmúlhat, hiszen azt érezheti, hogy ő is tett lépéseket az ügy érdekében. Ha nem szeretne telefonon beszélni vele, akkor bátran írjon e-mailt neki. Nem az a cél, hogy ezzel lelkifurdalást ébressz a másik félben, hanem hogy a gyerek lelke megkönnyebbüljön.

5. Ütemezz be láthatáspótlást

A kiszámíthatóság természetesen fontos a gyerek életében, de ha már folyamatosan lemondja a másik fél a láthatásokat, akkor készülj alternatív időpontokkal. Ha nem jó neki a péntek, legyen kedd. Ahogy neked és a gyermekednek belefér az időbeosztásotokba. Mivel már külön életet él, ezért rugalmasnak kell lenned neked is az ésszerűség határain belül.

6. Vonj be másokat

A gyermekednek nem az a legfontosabb, hogy legyen egy bármilyen apja, hanem az, hogy sokan szeressék, és törődjenek vele. A környezetedben lévőket vond be az életetekbe, ne csak a szűk családi köröddel, hanem a barátaiddal is legyen szoros kapcsolata. Olyan emberekkel vedd körül magatokat, akik jó példát adhatnak a gyermekednek, és akikre számíthat majd nagyobb korában.

7. Ne veszekedj az exeddel a gyerek előtt

Ebben nincs kegyelem, nincs kibúvó. Fogd vissza magad, akkor is, ha provokál a másik. Nyeld vissza a hangos a szavakat, és maximum csak akkor veszekedj az exeddel, ha a gyermek nincs melletted. Nem kell eljátszani, hogy a legjobb barátok vagytok, de a veszekedést el kell kerülni a gyerek előtt, mert csak kárt tesztek a kis lelkében. Remek megoldás, ha csak e-mailben fejted ki a véleményedet, a válaszban legalább nem hallod majd, hogy a másik kiabál.

8. Törekedj a békés átmenetre

És ha el is kerülted a veszekedést, még mindig nincs vége a megpróbáltatásoknak, mert az sem jó a gyereknek, ha érzi rajtad, hogy felrobbansz az idegtől, amikor az apja ott jár nálatok. Sok apa azért nem megy a gyerekhez láthatásra, mert így könnyebb számára, hogy teljesen távol marad az exfeleségtől. Nem túl korrekt megoldás, de ez van, a konfliktust mindenki igyekszik elkerülni. Mindegy, hogy mennyire mérges vagy, ha a gyermek szempontjából nézzük a dolgot, akkor az a legjobb, ha elkerülöd a feszültséget az exeddel. Lehet az is jó megoldás, hogy egy semleges területen adod át neki a gyermeket láthatásra, így nyílt színen nem tudtok veszekedni.

9. Mosolyogva búcsúzz el tőle

Amikor a gyermeked elmegy az apjával az apás hétvégére, ne terheld meg egy jó adag bűntudattal a lelkét. Ha azt látja, hogy számodra a legborzasztóbb dolog az, hogy ő apával tölti a hétvégét, akkor csak magát fogja hibáztatni, hogy miatta vagy boldogtalan. Inkább tudasd vele, hogy nem kell érted aggódnia, és kívánj neki szép hétvégét.

10. Amikor hazaér, nyugodtan érdeklődj

Sok anya nem tudja, mi a helyes olyankor, amikor a gyermek hazaér az apás hétvégéről. Nem akarják vallatni, de nem akarják azt sem, hogy azt érezze a gyerek, hogy nem érdekli őket, mit csináltak két napig. Zavarukban aztán nem kérdeznek semmit. Nem túl jó taktika, mert azt érezheti így a gyermek, hogy árulást követett el anya ellen, amikor elment apával két napra, azért van akkora csend a hétvégéjéről. Úgyhogy inkább úgy állj hozzá, mintha a nagyszüleinél töltötte volna a hétvégét. Mit kérdeznél, mit mondanál akkor, ha csak a te szüleidhez ment volna át két napra?

11. Engedd meg neki, hogy kimutassa a csalódottságát

Ne kicsinyeld le a fájdalmát és szomorúságát. A legjobb szándékkal mondunk váláskor olyanokat a gyerekeknek vigasztalásul, hogy “jobb ez így mindenkinek” vagy hogy “ne aggódj, minden rendben lesz”. Csakhogy ezzel azt üzenjük a gyerekeknek, hogy nem tudunk mit kezdeni a fájdalmukkal, vagy hogy nem szabadna így érezniük.

Akár a válás miatt szomorú a gyermek, akár olyan konkrét dolog miatt, mint hogy anyának sokat kell dolgoznia, hagyd, hogy a csalódottságát és dühét elmondja neked. Normális és egészséges emberi reakciók ezek ilyen helyzetben. Mondd el neki, hogy megérted, hogy így érez. Ezzel megtaníthatod arra, hogy a csalódás és fájdalom elől nem kell elmenekülnie, amivel fontos leckét adsz neki a felnőtt életre.

Olvass még többet a válásról:

Exit mobile version