14 év börtön a nőnek, aki agyonverte élettársát

nlc | 2016. Május 25.
Az oroszlányi asszony vasrúddal esett párjának. Mindketten ittasak voltak, a férfi nem élte túl.

Detrői Ferenc, a Tatabányai Törvényszék bírája elmondta, a nő és a férfi 2010-től Oroszlány külterületén élt, mindketten italozó életmódot folytattak, alkalmi munkákból, segélyből és kukázásból szereztek jövedelmet.

A férfi 2015. március 6-án italt vásárolt, amelynek egy részét az élettársával megitta, majd az asszony elhagyta a házat. Visszatérése után a nő számon kérte, hogy a férfi miért nem hozott több italt. A veszekedés során az asszony a tűzhely hamuzására használt vasrúddal többször megütötte élettársa fejét és felsőtestét.     
   
A bántalmazás után a férfi a földön fekve maradt. A nő nem tudta feltenni az ágyra, lefeküdt aludni. Másnap reggel észlelte, hogy élettársa meghalt, és értesítette a rendőröket.
    
A bíró rámutatott, hogy a cselekményt a nő szükségtelen brutalitással és rendkívüli embertelenséggel, az emberi mivoltából kivetkőzve követte el, és később sem hívott segítséget az áldozathoz.
    
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn.

Exit mobile version