Baba

“Elválok a terhes feleségemtől” – Egy bántalmazott férfi vallomása

Két éve házasok, épp úton van a gyerek, a feleség a 6–7. hónapban jár. A férfi pedig válni akar. De még mielőtt elítélnéd őt látatlanban, olvasd el a történetét.

Életem legrosszabb döntése volt, hogy elvettem őt feleségül. Nem szeretem az életemet, nem élvezem egy pillanatát sem, gyűlölöm a feleségemet.” A férfi ezzel a felvezetéssel írt körkérdést leningradoblat néven a Redditre, segítséget kérve abban, hogy el akarja hagyni a várandós feleségét, de nem tudja, hogyan vágjon bele.

Egy válás története

Leningradoblat leírta azt is, hogy mielőtt összeházasodtak, persze voltak néha vitáik, de csak ritkán, és általában békés kompromisszummal meg tudták oldani a problémáikat. Minden az esküvő után kezdett rosszra fordulni: a veszekedések egyre szaporodtak, durvultak, egészen addig fajult a helyzet, hogy a férj már inkább csak szó nélkül hagyta, hogy a felesége kiabáljon vele, amíg meg nem nyugszik, meg sem próbált vitázni vele. Ám amikor a feleség teherbe esett, borzasztóan örültek neki, és azt remélték, jóra fordul tőle minden.

“Mindig akartunk gyerekeket, és azt hittem, hogy egy baba majd jót fog tenni a házasságunknak, jobbá teszi a kapcsolatunkat.” Sajnos azonban a terhesség csak rontott a viszonyukon, a felesége elviselhetetlenné vált.

“Ordítozik, a legkisebb dolgoktól is idegrohamot kap. Ha valamit nem teszek vissza a helyére, ha a mosogatással kések, vagy nem mosok el egy tányért tökéletesen, akkor a poklot zúdítja rám. Amikor ilyenné válik, nem lehet észérvekkel hatni rá, beszélni sem lehet hozzá. Ha megpróbálom megnyugtatni, csak még rosszabbá válik a helyzet. Van, hogy odáig fajul a dolog, hogy tíz körömmel nekem esik, és ott üt, ahol ér.”

Amikor a férfi az áldozat, és a feleség a bántalmazó

A férj úgy érzi, hogy fizikai, érzelmi, mentális bántalmazásban él, a boldogsága és az élete romokban hever. Már semmi mást nem lát a feleségében, csak egy olyan embert, akit messzire el kell kerülnie.

“Ő nem az a nő, akit szerettem, borzalmasan bánom, hogy elvettem feleségül. Ha teljesen őszinte vagyok, akkor már egyáltalán nem érzek szeretetet ez iránt a nő iránt, akivé a feleségem vált, aki a gyermeket hordja a szíve alatt.”

Az egyik veszekedéskor a feleség egy villát vágott a férj arcába, ami épp a szeme alatt landolt, alig pár centi hiányzott, hogy elveszítse a látását. Azóta fél a feleségétől, fél a közelében lenni. Annyit tud csak az asszony mentségére felhozni, hogy régebben depressziós volt.

“Tudom, hogy a terhesség sok esetben előhozza, felerősíti a depressziót, és hogy a várandósok a hormonok miatt érzelmi hullámvasúton ülnek. Csakhogy arról hallani sem akar, hogy esetleg  pszichológushoz menjen, ha szóba hozom, újra idegrohamot kap, és azzal vádol, hogy őrültnek tartom.”

A férj próbálta a depressziót okolni ezért a viselkedésért, hiszen tudja, hogy a felesége kamaszkorától húszéves koráig szedett rá gyógyszert is, ami elmondása szerint nem használt semmit.

“Nem akar gyógyszert vagy bármilyen terápiát. De most már én is eljutottam odáig, hogy nem is akarok már párterápiára menni, nem mintha ő nyitott lenne rá. Egy ideig rá akartam venni, hogy kérjünk segítséget, de már csak ki akarok szállni, nem bírok így tovább élni.”

Amikor ezeket a sorokat írta, akkor még nem tudta, hogyan mondja el a feleségének, hogy válni akar, félt, hogy az asszony bántani fogja őt, saját magát vagy a babájukat.

“A lényeg: a terhes feleségem pokollá tette az életemet, minden tekintetben bántalmaz engem. Válni akarok, de félek tőle, és nem tudom, hogyan vágjak bele.”

Ha férfi az áldozat, azt nem kell komolyan venni?

Az utolsó bejegyzése után 16 nappal adott hírt a férfi magáról, és elmesélte, hogy beadta a válókeresetet, amiből óriási balhé kerekedett, de megúszta ép bőrrel. Elköltözött, és állandó kapcsolatot tart a felesége nőgyógyászával, aki értesíti mindig a még pocakban lévő baba állapotáról.

Mivel a történetét egy közösségi oldalon tette közzé, természetesen kapott hideget és meleget a felhasználóktól, ami után meglepődve tapasztalta, hogy az emberek szemében a férfiak bántalmazása nem olyan súlyos, mintha fordítva, a nővel történik ilyen. Tényleg kisebb probléma, ha a feleség bántalmazza a férjét, aki elmenekül tőle inkább?

Olvasd el az NLcafé Láthatatlan Monokli kampányának cikkeit a verbális bántalmazásról!
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése