nlc.hu
Életmód
Merjek-e segítséget nyújtani az utcán?

Merjek segíteni az utcán egy bajba jutott emberen?

Mennyit érhet a segítségem, mikor a másodpercek is számítanak? Nehéz eldönteni, kell-e, vagy éppen tudunk-e segíteni, ha az utcán rosszul lesz valaki.

Valahogy az élet mostanában a szokásosnál is több furcsa szituációba sodor az utcán. Valószínűleg azért, mert 23 évesen még mindig nincsen jogsim, és általában a tömegközlekedést használom. Egész héten rohangálok összevissza vele, persze, hogy szembetalálom magam fura helyzetekkel.

Az erőszakos kéregetőkre már megvan a taktikám, ami az esetek 90 százalékában működik is. A beszólogatós – nevezzük kedvesen –, udvariatlan emberek reakcióit már meg sem hallom. Büszke is vagyok magamra ilyenkor, úgy szlalomozok közöttük az aluljárókban, mint egy nyuszi a vadak között. Egy jelenséget viszont mostanában nem tudtam elkerülni: a bajba jutott emberek az utcán. Vagy én vonzom be őket, vagy csak ennyire gyakori jelenség, nem tudom, végül is egy nagyvárosban élek. A lényeg, hogy ha meglátok valakit, aki láthatóan rosszul van, egy ideje már bekapcsol az agyamban a védelmező ösztön, és segítek..

Képünk illusztráció (Fotó:GettyImages)

Képünk illusztráció (Fotó:GettyImages)

Egy különösen emlékezetes eset egy forgalmas buszpályaudvar zsúfolt várótermében történt. Tömény izzadtságszag lengte be a termet, én meg éppen a nyelvvizsgámra várakoztam, még volt egy órám amíg el kellett indulnom a helyszínre, ami a pályaudvartól 5 percre volt. Gondoltam a szokásosnál csak nem lehet nagyobb zűrzavar, beülök egy kicsit zenét hallgatni, lecsendesíteni a gondolataimat. Így is történt, békésen üldögéltem, amikor egy koppanást hallottam, és a szemem sarkából láttam, hogy valaki a földre bucskázik az egyik ütött-kopott ülésről.

Elkezdett rángatózni, és én hirtelen leblokkoltam. Sosem láttam még ilyet, azt sem tudtam, miről van szó, aztán bevillant, amit egyszer az epilepsziás rohamról olvastam.

Körbenéztem, a zsúfolt váróteremben mindenki felkapta a fejét, de ugyanolyan gyorsan vissza is bújt a telefonja mögé.

Végülis egy hajléktalannak kinéző alak volt, talán nem is mertek volna odamenni. Talán részeg is… Mire feleszméltem a kezdeti sokkból, a biztonsági őr már hívta a mentőket, de a férfi továbbra is rángatózott az undorítóan koszos kőpadlón. A következő pillanatban már mellette térdeltem, és próbáltam kérdezgetni egy másik embert, aki a férfi ismerősének tűnt, hogy tud-e valami ismert betegségéről. Nem nagyon tudott róla semmit, de legalább már a mentők úton voltak. Lekaptam a pulcsimat, és a feje alá tettem, hogy legalább azt ne üsse be még jobban. Közben a mentősök is kiértek, és én automatikusan csináltam, amit mondtak: fogjuk le, hogy be tudjunk neki adni egy injekciót. Nem tudtam miről van szó, de csináltam.

Ott térdeltünk, és próbáltuk stabilan tartani, miközben egyre hevesebben rángatózott. Vagy hárman próbáltuk lefogni, és még így is nehéz volt. Reméltem, hogy nem akadályozom a munkájukat, és nem csinálok hülyeséget, de feltételezem, ha így lett volna, akkor elküldtek volna.

És mint utólag kiderült, jól tettem, hogy maradtam, mert a végén megköszönték a segítségem, bár nem nagyon fogtam fel, mert még mindig sokkos állapotban voltam attól, ami történt. De egy mondat a fejembe égett, hogy miközben a földön térdeltünk mellette, egy mögöttem elhelyezkedő széken ülő lány megszólalt: „Most meg fog halni?”.

Nem kislány volt, hanem huszonéves, velem egykorú, és talán pont emiatt ez a mondat azóta is időről időre eszembe jut. Akkor annyira buta és idegesítő kérdésnek tűnt; ha ennyire aggódik, miért nem segített, mikor látta, hogy a földre zuhan? De utólag elgondolkoztam, hogy nekem is volt már olyan, hogy leblokkoltam hasonló helyzetben. Mert honnan is tudnánk, hogy mennyire veszélyes adott szituáció ránk nézve? Vagy hogy egyáltalán tudunk-e valóban érdemben segíteni?

Talán az a kulcs, hogy megpróbáljuk felmérni az adott helyzetet – igen, tudom, hogy nem egyszerű, közel sem. És csak annyit segítsünk, ami a kompetenciánkig terjed, és csak akkor, ha számunkra is biztonságos a szituáció. De az nagyon fontos, hogy mindenképp próbáljunk segíteni. Már az is sokat jelenthet, ha az illetékesekhez fordulunk, tárcsázzuk a segélyhívót, mentőt, orvost, rendőrt hívunk. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top