23 évvel azután, hogy eltemette, levelet kapott imádott édesanyjától

nlc | 2016. Május 31.
Amanda Lemmond alig 10 éves volt, mikor elveszítette édesanyját. Mostanáig azt hitte, csupán egyetlen emléke maradt tőle.

Aztán néhány nappal ezelőtt – egész pontosan egy héttel az amerikai anyák napja után – a most már 33 éves Amanda csomagot kapott. Az NBCNews riporterének elárulta, izgatottan vette át a küldeményt, pontosan tudta ugyanis, hogy a csomagot az a végrehajtó adta fel, aki kiürítette édesanyja korábbi lakását. “Mielőtt feladta volna a csomagot, felhívott azzal, hogy talált néhány apróságot, amire szerinte szükségem lehet.”

Amanda a hírcsatornának elmondta azt is, imádott édesanyja, Barbara Jane Hyatt 23 évvel ezelőtt halt meg a csontrák egy különösen agresszív változatában. “Nem sok mindenre emlékszem abból az időszakból, csak arra, hogy az én mozgékony, élettel teli anyukám egyszer csak ágynak esett és onnantól kezdve alig-alig kelt fel hozzám.”

Miután Barbara az előrehaladott betegsége miatt kórházba ment, lánya először állami gondozásba, majd nevelőszülőkhöz került. A fiatal nő elárulja, édesanyja halála után szinte az egész Egyesült Államokat beutazta: “Washingtonból Texasba küldtek, majd tovább Louisianába, majd Texasba és megint Washingtonba ahonnan megint Texasba. Egyik nevelőszülőtől a másikhoz.” A kislánynak egy plüssnyúl volt állandó kísérője a folyamatos változásban, amit még édesanyjától kapott.

 

A neki szóló csomagban Amandára újabb emlékek vártak. Több albumnyi közös fotó és jó néhány levél, amiket édesanyja a kórházból írt neki. Az utolsót pontosan egy hónappal a halála előtt. “Drága kislányom, nagyon hiányzol, és borzasztóan sajnálom, hogy nem lehetek veled. Szeretném, ha tudnád, hogy bár nem vagyunk együtt, jobban szeretlek, mint bármikor” – idézi édesanyját Amanda, majd elárulja, a levélben Barbara néhány praktikus tanácsot is ad neki a szerelemmel és a barátsággal kapcsolatban.

“Soha, de soha ne feledd el, hogy a világ tele van kedves emberekkel. Csak beletelik egy kis időbe, míg megtalálod őket” – idézi kedvenc mondatát Amanda, aki úgy érzi, a kézzel írott levelek közelebb hozták édesanyjához. 

Olvass még több megható történetet az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version