Megvédte fiát az apa, miután megerőszakolt egy öntudatlan nőt

nlc | 2016. Június 07.
Szerinte a letöltendő börtön sokkal súlyosabb büntetés, mint amit érdemelne. Még egy bicskanyitogató levelet is írt a bíróságnak.

“Kérem, ne tegyék tönkre a fiam életét egy nagyjából 20 perces ügylet miatt” – írta a Palo Altó-i bíróságnak címzett levelében az egykori stanfordi diák édesapja azért, hogy ezzel rávegye a bíróságot, hogy enyhítse gyermeke büntetését. A 20 éves Brock Turner tegnap állt bíróság elé egy 2015 januárjában elkövetett erőszak miatt. 

Brock szerint a lány is “benne volt”

A leirat tanúsága szerint a fiatalember aznap este azzal a szándékkal ment el bulizni, hogy “becsajozik”. A próbálkozásai rendre kudarcot vallottak, ekkor botlott bele az erősen ittas Emilybe. Brock vallomása szerint a fiatal lánnyal egy ideig beszélgetett, majd táncolni kezdtek, végül kéz a kézben kimentek a ház mögé. A fiú ekkor berángatta áldozatát a kukák mögé, letépte alsóneműjét és az ujjával belé hatolt.

A tényleges aktust Brock két diáktársa akadályozta meg, akik – miután rájöttek, mi történik – feltartóztatták őt és átadták a rendőröknek. Brock a tárgyalása alatt egyetlen percig sem tagadta tettét, és azzal védekezett, Emily is “benne volt a dologban”, mert “többször is megsimogatta a hátát”.

Mennyi a sok egy tönkretett életért?

Brock ellen többek között öntudatlan áldozat ellen elkövetett erőszak kísérlete miatt indítottak eljárást, amiért 14 éves börtönbüntetést is kaphatott volna. Az apa épp emiatt döntött úgy, hogy levelet ír a fia ügyét tárgyaló bírónak, melyben részletesen beszámolt arra, hogy fia “megtört”, az élete “teljesen megváltozott az eset óta” és minden percét “félelemben, aggodalomban és depresszióban” tölti.

Az apa levelét a Stanford Egyetem egyik jogásza tette közzé a Twitteren, miután felháborodott azon, hogy a férfi eltúlzott büntetésnek tartja a letöltendő börtönt egy “mindössze 20 perces tettért”. A bíróság a levelet végül – sok egyéb más mellett – enyhítő körülményként vette figyelembe, és a 14 évnyi börtönbüntetés helyett hat hónap letöltendő börtönt szabott ki Brockra, aki emellett felkerült a szexuális bűnelkövetők jegyzékébe is.

“Nem ismersz, de már jártál bennem”

A tárgyalásra egyébként nemcsak az édesapa, hanem az áldozat, Emily is levéllel készült. A fiatal lány nyílt levelét a bíróság helyett a BuzzFeed amerikai hírportálnak küldte el, ahol eddig a pillanatig 4 milliónál is többen osztották meg. A döbbenetes írásban a fiatal lány elárulja, az eset után hónapokig képtelen volt aludni, mert attól félt, hogy megismétlődik vele az erőszak. “Csak azután tudtam nagy nehezen elaludni, hogy feljött a nap” – írta, majd hozzátette, családja és főleg húga kedvéért sokáig titkolta, mennyire megrázta az erőszak. A teljes levelet ide kattintva olvashatod el.

 Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version