89 éves nagymamáját kérte fel koszorúslánynak a menyasszony

nlc | 2016. Augusztus 27.
A 89 éves, tízszeres nagymama boldogan mondott igent, és élete legszebb napjaként emlékszik vissza az esküvőre.

“Ez volt életem legszebb napja. Azt kívánom, bárcsak újra élhetném az elejétől” – idézi a 89 éves Maureen Carney-t a brit Daily Mail című bulvárlap. A tízszeres brit nagymama unokája, Rochelle esküvőjéről beszélt ilyen lelkesedéssel, ahol ő volt a koszorúslány.

“Mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen érzés koszorúslánynak lenni egy esküvőn, de sajnos nem volt rá alkalmam” – vallja be a büszke nagymama, majd hozzáteszi, fiatalkorában egyetlenegyszer került igazán közel ahhoz, hogy koszorúslányként vegyen részt legjobb barátnője esküvőjén.

“Már a ruhám is megvolt, de mivel mindkettőnk vallása más, végül nem mehettem be a templomba” – meséli szomorúan, majd hozzáteszi, mikor unokája felkérte őt, először biztos volt benne, hogy Rochelle csak viccel. “Még meg is kérdeztem tőle, miért akarna egy ilyen vénasszonyt koszorúslányának, de Rochelle hajthatatlan volt.”

A 89 éves Maureen a lapnak elárulta azt is, nagyon büszke volt a ruhájára, amit unokája választott neki. “Még életemben nem volt rajtam ilyen szép ruha” – vallotta be, majd hozzátette, a lakodalmon a legjobban az édességet várta.

Olvass még többet koszorúslányokról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version