9 évvel később bontották ki a nászajándékot – megmentette a házasságukat

nlc | 2016. Szeptember 08.
Az egyik nagynéni különleges nászajándékkal lepte meg az ifjú párt, ami kilenc évvel az esküvő után jött igazán jól.

A fiatal házaspár azon tűnődött, milyen nászajándékot vigyenek a közelgő esküvőre, amire hivatalosak voltak. Hogy biztosan jó ajándékot vegyenek, elkezdték sorra venni, ők minek örültek a legjobban, és a feleség akkor rájött, hogy kedvenc ajándéka még érintetlenül áll a szekrénye aljában.

A csomagot Alison nagynénitől kapták, azzal az üzenettel, hogy csak az első veszekedésnél nyissák ki. Persze házasságuk kilenc évében már nem egyszer veszekedtek, de a csomag kinyitása valahogy mégsem jutott eszükbe – nem akarták azt érezni, hogy nem tudják maguktól megoldani a problémáikat. Akkor este mégis úgy döntöttek, hogy kinyitják.

A csomagban némi pénz volt, és két levél a házaspár két tagjának címezve. Így szólt a feleségé:

Kathy! Menj, vegyél garnélát vagy pizzát, vagy olyasmit, amit mindketten szerettek! Csinálj egy nagy kád fürdővizet! Szeretettel, Alison néni

A férjnek szánt levél pedig így:

Brandon! Vegyél virágot, meg egy üveg bort! Szeretettel, Alison néni

A pár jót nevetett a leveleken, és Kathy szerint rájöttek, hogy türelmesebbnek, toleránsabbnak kell lenniük egymással. Saját bevallásuk szerint Alison néni csomagja igenis segített megerősíteni házasságukat

BrightSide

Exit mobile version