Az életével játszik, mégsem akar leállni a szüléssel az 50 éves nő

nlc | 2016. Október 09.
Carole imád terhes lenni, ráadásul már vagy egy tucat családot tett boldoggá azzal, hogy kihordta gyermeküket.

Az 50. életévében járó brit nő, Carole Horlock ugyanis hivatásos béranya, akinek az utóbbi években szívügye lett, hogy gyermektelen párokat tegyen boldoggá. Eddig két saját gyermeke mellett 13 csecsemőnek adott életet, de azt mondja, szeretné, ha lenne még 16. és 17. baba is.

“Az angol orvosok figyelmeztettek, hogy egy újabb terhesség az életembe is kerülhet” – nyilatkozta Carole a brit Mirror című magazinnak, majd hozzátette, az újabb gyermekáldásról a veszély ellenére sem hajlandó lemondani. “Úgy vagyok vele, hogy most vagy soha” – mondja az asszony, akit ismerősei közül sokan gonosznak tartanak, mert lemond a gyerekekről.

“Én ezt nem azért teszem, hogy megtartsam őket, hanem hogy mások életébe boldogságot csempésszek” – vallotta be, majd hozzátette, nem tudja, mit csinál majd azután, hogy alkalmatlanná válik a lombikbébi programban való részvételre. Ennek ugyanis a legtöbb európai országban a felső korhatára 50 év.

Olvass még többet a béranyákról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version