Egy nap alatt négyszeres szülők lettek a gyermektelen utahi szerelmesek

nlc | 2016. November 05.
Évek óta arra vártak, hogy bővüljön a családjuk, de a szerencse eddig elkerülte őket. Most egy nap leforgása alatt váltak négyszeres szülőkké.

Mióta csak ismerik egymást, a utahi házaspár, Kaley és Jeremy Carling a családalapítást tervezgeti. “Kamaszkoromtól kezdve foglalkoztak az örökbefogadás gondolata. Már akkor is pontosan tudtam, mit jelent ez a szó, illetve azt, mit jelent az, ha valaki ideiglenes nevelőszülőknél nevelkedik, és szerettem volna, ha az életemnek része lehet majd, hogy egy egy ilyen gyermeket nevelek. Függetlenül attól, hogy születik-e saját gyermekem” – nyilatkozta az ABC News amerikai hírcsatornának Kaley Carling.

A fiatal nő hozzátette, egyetemista volt, mikor az orvosok lupusszal és reumatoid arthritisszel diagnosztizálták. “A diagnózis egyet jelentett számomra azzal a hírrel, hogy sosem lehetnek majd vér szerinti gyermekeim, a lupuszomra szedett gyógyszer ugyanis halálos egy magzatra.”

A fiatal nő azt mondja, a diagnózis után kezdte komolyabban foglalkoztatni az örökbefogadás gondolata.

“Idén februárban felvettük a kapcsolatot egy kismamával, aki egyedül nevelte kétéves kisfiát, mikor teherbe esett. Tudtuk, hogy nem akarja megtartani második gyermekét, ezért jelentkeztünk nála örökbefogadó szülőnek. Egy ideig úgy tűnt, minden rendben van, eljárhattam vele az orvosi vizsgálatokra, ám röviddel a szülés előtt, júliusban a nő meggondolta magát.”

Kaley azt mondja, őt is és férjét is megviselte a döntés, de nem adták fel a reményt, hogy egyszer szülők lehessenek. És milyen jól tették! Október 19-én és 20-án, alig 24 óra leforgása alatt, egyszerre négy gyermeket fogadhattak örökbe. Kaley és férje, Jeremy most büszke szülei a kétéves Havennek, az egyéves Indie-nek és a kilenc hónapos ikreknek, Sunnynak és Weslie-nek. Azt mondják, az életük nem is lehetne teljesebb.

Olvass még többet az örökbefogadásról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version