3 napos kisbaba a világ legfiatalabb egyetemistája

nlc | 2016. November 08.
A dél-karolinai egyetem matematikaprofesszora ragaszkodott hozzá, hogy várandós hallgatója a szülés után is bejárjon az óráira. A babájával együtt.

Sarah Thompson mindenórás kismama volt, mikor először találkozott leendő matematikaprofesszorával. “Vetett egy pillantást az akkor már hatalmas pocakomra, majd mosolyogva annyit mondott, a szülés után is vár az óráira, méghozzá a kicsivel együtt” – idézte fel a történteket a fiatal anyuka, majd hozzátette, alig öt nappal a beszélgetés után megszületett a kisfia, Isaiah.

 “Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan ő lesz a Dél-Karolina Egyetem legfiatalabb hallgatója – árulja el Sarah, aki még most is szélesen elmosolyodik ezen. “Isaiah háromnapos volt, mikor először bevittem őt az egyetemre” – mondta Sarah a Today.com amerikai hírmagazinnak, majd megjegyezte, bár attól félt, hogy a baba elvonja majd a figyelmét, ennek épp az ellenkezője történt.

“Azzal, hogy Isaiah ott szuszogott mellettem egy karnyújtásnyira, sokkal nyugodtabb voltam. Sokkal könnyebben ment a tanulás is” – vallotta be Sarah. A Today beszélt Josie Ryannel, Sarah matematikaprofesszorával is. “Arra gondoltam, ha ez az egyszerű gesztus megkönnyíti az életét, miért ne hozhatná be az órára a kisbabáját.”

 

A professzor hozzátette, a kisbaba az órák nagy részét csöndben átaludta. Egyetlen alkalomra emlékszik, hogy Isaiah sírt, akkor – mint mondta – az édesanyja engedélyével felvette őt, és az óra hátralevő részében Isaiah-val a karján magyarázott.

Olvass még többet egyetemista babákról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version