A romantika legyőzte a politikát Barack és Michelle Obama első randiján

TóCsa | 2016. December 07.
1989 egyik forró nyári délutánján a 28 éves Barack Obama randizni vitte az akkor 25 éves Michelle LaVaughn Robinsont, pedig a lány nem randizni akart, csak jóban lenni az ifjú kollégájával a jogi cégtől, ahol azon a nyáron mindketten dolgoztak. A fiúnak egyetlen délutánja volt, hogy meggyőzze őt arról: nem ördögtől való dolog egy munkatárssal járni.

A még ma is meglepően laza Barack Obama egyetemi éveiben a nyári szüneteit gyakornokoskodással töltötte, különféle jogi cégeknél. Így került 1989 nyarán a chicagoi Sidley Austinhoz is, ahol pont egy huszonéves jogtanácsos, Michelle LaVaugh Robinson mellé osztották be főnökei. Az épp szingli srácnak nagyon megtetszett a határozott, céltudatos, mégis nagyon kedves kollegina, és mindent megtett azért, hogy randizni hívja. A lány végül belement a találkába, azzal a feltétellel, hogy ha azt nem tekintik randinak, pusztán csak kollégák közti barátkozásnak. Egy szép, napfényes hétvégi délután Barack Obama beült az akkor már leginkább roncstelepre való autójába – ami annyira rossz állapotban volt, hogy a padlólemezen lyukak voltak a rozsdától –, és elhajtott Michelle házához, aki akkoriban még a szüleivel élt Chicago egyik kertvárosában. A lány beült a láncdohányos Barack tragacsába, és ezzel elkezdődött a délután, ami megváltoztatta mindkettejük életét.

Egy randi mind fölött

Hogy honnan tudjuk mindezt? Először is onnan, hogy Barack és Michelle Obama igazi médiasztárok, akik a velük készült interjúk során már megkapták néhányszor a “Hogyan ismerkedtek meg egymással?” kérdést. A másik forrásunk pedig egy új mozifilm, a Southside With You, ami Barack és Michelle első együtt töltött délutánját meséli el meglepő részletességgel, és egyetlen apró csalást leszámítva igen valósághűen. Persze mindez nem lenne annyira izgalmas, ha a két főszerepre nem találnak nagyszerű színészeket, de itt még ez is sikerült: Parker Sawyers elképesztően meggyőző, energikus és sármos az ifjú Barack Obamaként, Tika Sumpter pedig sikeresen emeli ki a first lady azon tulajdonságait, melyekért egy fél világ imádja őt. Hiába az érdekes történet, ha ők ketten nem lennének meggyőzőek, az egész fabatkát sem érne, ám a két színész pompás összjátéka által a szemünk előtt születik meg Washington álompárja.

Egy legendás randi állomásai

A krónikák szerint Michelle és Barack aznap rengeteget sétáltak, és beszélgettek a parkban, autóztak, ellátogattak egy múzeumba, ahol festményeket nézegettek, bedobtak egy-két italt egy bárban, majd sötétedés után elmentek moziba, hogy megnézzék Spike Lee Szemet szemért című filmjét, ami a fekete közösség feszültségeit mutatta be a fehér többséggel szemben. Végül az est megkoronázásaként Barack – aki saját bevallása szerint nem túl nagy fagyirajongó – elvitte Michelle-t fagyizni, és mielőtt hazakocsikázta a lányt, elcsattant köztük az első csók is. Aki a részleteket nem ismeri, annak is feltűnhet, hogy ők ketten igazi maratoni randit toltak, hiszen a legtöbben bőven megelégszünk egy közös vacsora + séta duóval is elsőre. A film még tovább feszíti a húrt azzal, hogy Barack a múzeum után elviszi Michelle-t a helyi fekete közösség egyik templomába, hogy részt vegyenek a közösségi ház építéséről tartott vitán, és a fiú egy beszédet is elmondjon, megcsillantva leendő felesége előtt elbűvölő szónoki képességeit. Az eset nem kitaláció, hanem valóban megtörtént, csakhogy a filmmel bemutatottakkal szemben nem az első találkán, hanem néhány randival később, viszont a rendező úgy érezte, szüksége van a jelenetre a két főhőse alaposabb bemutatásához.

A fiatal Barack és Michelle Obama

Nem randi, csak barátkozás

Persze a “Mi történt?” kérdésnél sokkal fontosabb a “Hogyan történt?”, hiszen fagyizni egy jót, sétálni a parkban, moziba menni vagy festményeket nézegetni a múzeumban bármelyikünk tud, és ez még önmagában nem épp filmbe illő tevékenység. Természetesen 1989-ben Barack és Michelle még nem voltak annyira fontos emberek, hogy a titkosszolgálatok megfigyeljék őket, és hang- és képfelvételek maradjanak fenn a randevúról. Az interjúkból hiába tudható, hogy mit csináltak aznap, azt senki se tudja, pontosan miről beszélgettek ők ketten, így ez már a rendező-forgatókönyvíró fantáziájára volt bízva. Richard Tanne-nek egyetlen kiindulópontja volt: az Obama házaspár elmesélte, hogy ugyan Barack a kezdetektől odáig volt Michelle-ért, és a lány is szimpatizált a fiúval, de attól félt, hogy rosszat tenne a munkahelyén a hír, hogy összejött az egyik kollégájával.

Michelle-nek már azért kétszer olyan intenzíven kellett dolgoznia, hogy nőként elismerjék a férfiak uralta ügyvédvilágban, és ehhez még hozzá jött a bőrszínéből adódó hátrány is – nem sok fekete dolgozott a legmenőbb ügyvédi irodáknál. Mindezt nem akarta tetőzni azzal, hogy a folyosói pletykák céltáblája legyen a Barackkal folytatott románca miatt, ezért csak azzal a feltétellel ment bele a találkába, ha azt a fiú sem randinak, csak kollégák közti barátkozásnak tekinti. A későbbi elnöknek minden sármját és furfangját be kellett vetnie, hogy áttörje a Michelle által állított falat, és ez az alaphelyzet már ad annyi feszültséget és izgalmat, ami bőven kitölt egy másfél órás filmet.

Michelle és Barack 2007-es kampánya idején (Fotó: Scott Olson/Getty Images)

A romantika legyőzi a politikát

A film író-rendezője természetesen a beszélgetéseik témáját sem bízta a véletlenre, így leginkább a róluk tudható információkból szedte össze a főbb témáikat. Természetesen nem tudhatjuk, hogy Michelle valóban rákérdezett-e Barack fehér nőkkel folytatott viszonyaira, ahogy azt a filmben teszi, mindenesetre abban a helyzetben ez érdekes és releváns információnak tűnik, szóval egyáltalán nem lóg ki a lóláb. Az pedig természetes, hogy mindketten sokat beszélnek a családjukról és a céljaikról. Nekem egyetlen gyanús elemként az tűnt fel, hogy a páros túl sokat foglalkozik politizálással, ami általában inkább kerülendő, és nem követendő témának számít egy első randin, és bár arról a két emberről beszélünk, akikből később az Egyesült Államok elnöke és first ladyje lett, még így sem hiszem, hogy a randijukat ennyire átpolitizálták volna.

A Southside With Youban a legjobb dolog mégis az, hogy bár Barack és Michelle Obama első találkozásának krónikájaként is működik, tökéletesen helyt áll szimpla romantikus filmként is, amit akkor akarunk megnézni, amikor valami szívmelengetőre vágyunk. Ilyenkor nem azzal törődünk, hogy kik esnek szerelembe egymással, csupán élvezzük, hogy itt van egy film, ami üdítően jól kapta el a szerelem megszületésének pillanatát, ami csak ritkán szokott sikerülni. Ahogy Barack és Michelle a folytonos beszélgetésekből a film végére fokozatosan elér a csendes, vágyakozó pillantások, apró érintések és a szavak nélkül megértés felé, az valami varázslatos és pazar mozipillanat.

A Southside With You-t még januárban mutatták be óriási sikerrel az amerikai Sundance Filmfesztiválon. A Netflix programjában december második felétől lesz elérhető.

Exit mobile version