Hazamehettek a Debrecenben született négyes ikrek

MTI/NLCafé | 2016. December 19.
Hazamehettek a debreceni négyes ikrek hétfőn a helyi szülészeti klinikáról: az 1600–1800 gramm közötti súllyal született babák világra jöttük óta egy-egy kilogrammal gyarapodtak – tájékoztatott Balla György professzor, neonatológus, a gyermekgyógyászati intézet igazgatója a babákat búcsúztató sajtóeseményen.

Boglárka, Jázmin, Flóra és István november 24-én születtek tervezett császármetszéssel, öt nappal a terhesség 33. hetének betöltését követően, rövid időre inkubátorba kerültek, majd hétfőig az újszülöttosztályon látták el őket. Valamennyi baba szépen fejlődik, édesanyjukkal együtt egészségesen hagyják el a klinikát – tette hozzá a professzor megjegyezve, hogy az édesapának nem lesz szokatlan a nagy család, ugyanis harminc évvel ezelőtt testvéreivel maga is négyes ikerként született.

Az immár hattagú Boda család (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

A Boda családban innentől minden nap karácsony lesz – utalt a család örömére a babákat világra segítő Póka Róbert professzor, a szülészeti klinika igazgatója, aki 30 évvel ezelőtt tagja volt annak az orvoscsoportnak is, amely az édesapát és testvéreit a világra segítette.

Érdekességként megemlítette, hogy hétfőn két hármas ikert is otthonukba bocsátanak: a debreceni klinikán a négyes ikrek mellett az idén további tizenöt hármas iker is született.

Az édesapa, Boda István debreceni családi vállalkozó és felesége, Boda Beáta informatikus örömmel mutatták meg a sajtónak az új családtagokat, akiket – mint mondták – az első este ketten látnak el otthon, de utána számítanak a család segítségére. Az egypetéjű két kisebbik lányt még ők maguk is nehezen tudják megkülönböztetni, valamivel könnyebb dolguk van a kétpetéjű ikerpárral – mondták.

Exit mobile version