“A jó szex még a tejet is beindítja” – a párkapcsolat újraépítése szülés után

Szalma Erika | 2017. Május 09.
Első gyereket szülni a világ legnehezebb dolga. És nemcsak a szülés, hanem még inkább a gyermekágyas időszak túlélése miatt. Amikor újdonsült szülőként kell megóvnunk a párkapcsolatunkat. Két rutinos anyuka blogger mesélt nekünk arról, hogyan sikerült egyben tartani a családot a legnehezebb időszakban is.

“Nagyon viszontagságosan indult a közös életünk az első gyermekünkkel, Grétivel – kezdi Kaskötő Csilla (43), a hétéves Gréti és a négyéves Peti anyukája, a Dumanyu blog szerzője. – Életmentő császármetszést kellett végrehajtani rajtam toxémia miatt. A műtét alatti komplikációk következtében magam is hónapokig lábadoztam, de a 10. napon már ismét kórházban feküdtünk, mert a babánál szívproblémákat állapítottak meg.

Félévesen szerencsére gyógyulttá nyilvánították, de addig a fertőzések elkerülése miatt izoláltan kellett tartani, nem vihettem közösségbe. Legtöbbször egyedül voltunk, otthon, segítség nélkül. Apa reggeltől estig dolgozott, én pedig görcsösen akartam megfelelni, a legjobb anya lenni. Szinte csak a gyerekre koncentráltam, a párom, a kapcsolatunk teljesen háttérbe szorult. Hosszú, sötét tél lett, én pedig depresszióba estem, egyre nehezebben viseltem az anyasággal járó stresszt. Merthogy az is baj volt, hogy mindent túlaggódtam. Későn szültem, túl tudatosan, tudományosan próbáltam megoldani a problémákat, és az ösztöneim egy idő után teljesen cserbenhagytak. A párom sokáig tűrte ezt a helyzetet, hiszen ő maga is aggódott értünk. Azt hiszem, tényleg nagyon megértő volt, tudomásul vette, hogy most az a legfontosabb, hogy megfelelően el tudjam látni a babát. Csakhogy én egyre több dologba belekötöttem, a végén már semmi sem volt jó, nem csoda, hogy egy idő után nála is elszakadt a cérna.

Azt hiszem, az utolsó órában kértem segítséget. A sok konfliktus miatt szinte alig maradt valami a kapcsolatunkból.

“Rájöttünk, hogy nem is ismertük egymást igazán”

Csilla pszichológushoz fordult, aki segített megoldani a problémákat. “Néhány hónap alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett az életünk. Rájöttem, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve erre a helyzetre. És nem a babagondozási teendőkre gondolok, vagy az egészségügyi gondokra, hanem magára az anyává válásra, minden lelki velejárójával. Ha pedig én nem érzem jól magam az új szerepemben, a párkapcsolatomra már biztosan nem marad energiám.

Megtanultam, hogy nem az a legfontosabb, hogy maximálisan kiszolgáljam a családot, mert közben a saját igényeim teljesen háttérbe szorulnak. Figyelnem kell magamra, különben nem fogok tudni sem anyaként, sem társként jól működni.

Csilla és párja

Szakember vezetésével gyerekkori traumákat is fel kellett dolgoznom – melyek létezéséről sem tudtam, csak az anyaság hozta őket felszínre –, hogy megszabaduljak egy sor lelki tehertől.”

Mire Gréti másfél éves lett, anyukája sokkal derűsebben látta a világot. “Azzal, hogy az én fejemben és lelkemben helyre kerültek a dolgok, a párkapcsolatunk is rendeződött. Ráadásul ahogy a párom megtapasztalta a terápia sikereit, ő maga is kedvet kapott hozzá, és utánam fél éven át maga is rendszeresen eljárt a pszichológusunkhoz. A kapcsolatunk pedig jobb lett, mint a gyerekünk születése előtt valaha.

Ráébredtünk, hogy habár évek óta laktunk boldogan egy fedél alatt, nem is éltünk igazi párkapcsolatban.

Mindketten rengeteget dolgoztunk, esténként csak beestünk az ágyba. A családdá válás olyan új szituációkat hozott, amitől rádöbbentünk, hogy sok szempontból nem is ismertük egymást igazán. Mert az ember dolgozik, aztán este különböző képernyőket bámul, de alig tölt időt a másikkal igazi, mély, kölcsönös egymásra figyelésben.”

A pszichológus arra is rádöbbentette az anyukát, hogy mennyire káros mindenáron a saját, tökéletesnek vélt nevelési módszereinket a másikra kényszeríteni.

Folyton kritizáljuk az apákat, mert, mondjuk, nem úgy öltöztetik fel a gyereket, ahogy mi tennénk, vagy mert saját kezűleg pürésített almapép helyett inkább felbontanak egy bébiételt. Tudomásul kell vennünk, hogy egy apa más értékeket tanít meg a gyerekének, olyanokat, amelyeket tőlünk sosem tanulnának meg, és amelyek legalább annyira fontosak az életben. Ráadásul elsődleges segítségünk Apa. Mindenkinek jót tesz, ha egy-egy órára kettesben hagyjuk őket, mi kimozdulunk, ők ismerkednek.

Nagyon fontos hangsúlyozni azt is, hogy a szülés után az anyák sokkal erőteljesebben fókuszálnak az apákra, mint korábban, hiszen a világuk beszűkül, az apákra nagy figyelem irányul az összes hibájukkal együtt. Csakhogy a pasik hamar megunják az örökös kritizálást, ami egyébként érthető, hiszen volt egy kedves, felnőtt feleségük, most pedig egy folyton panaszkodó, hisztis nőszemély osztja nekik az észt. Másrészt a gyerek kétéves koráig, amíg a kicsiknek be nem indul a beszélőkéjük, a legtöbb apa kirekesztettnek érzi magát, és ez a helyzet még inkább elmélyítheti a konfliktusokat” – folytatja Csilla.

Csilláék megtanulták a babajelbeszédet, ami sokat segített Gréti apukájának is. “Ez a speciális kommunikáció, amit elsajátítottunk, és később  az interneten keresztül magam is sok kismamának megtanítottam, kiváló megoldás arra, hogy az apukák is értsék a piciket még az előtt, hogy azok beszélni kezdenének. Gréti kilenc hónapos volt, amikor a férjem már sikeresen kommunikált vele.

“A jó szex még a tejet is beindítja”

Azt is beláttam, hogy tudatosan kell törekedni az intimitásra, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy az ágyban legszívesebben csak aludnánk. Tudomásul kell venni, hogy a párkapcsolat nem működik szex nélkül. Sokszor nehezünkre esik hajat mosni is, pedig néha igenis muszáj többnek lennünk egy anyagépnél.”

Nem is hinnénk, hogy a feszültségeink a szexualitás hiányából is fakadnak, még kismamaként is. Ráadásul nekem a tejem is több lett akkor, amikor az intimitási szükségleteim kielégültek.

Gréti alig múlt másfél éves, amikor a kisöccse megfogant. “Addigra teljesen helyreállt a férj-feleség, apa-anya kötelék köztünk. Bár Peti világrajövetele kalandos volt, a komplikációmentes császárt zökkenőmentes felépülés követte. Egészséges gyermekkel a kezemben már lazábban álltam az anyasághoz. Bár a kistestvér érkezése hozott új kihívásokat, nem akartam tökéletes lenni, és immáron nem tartottam gyengeségnek, hogy segítséget fogadjak el. Tudod,

ma már abban is biztos vagyok, hogy minden testi-lelki segítséget meg kell ragadni és örömmel kell venni a gyermekágyas időszakban, és persze utána is. A mai anyák magányosak, tanácstalanok és elveszettek, nincs mögöttük nagycsalád, amely bölcsességével és törődésével burkolt képez a friss anyukának. Az internet ezt nem pótolja. Ha nincs kéznél aktív nagyszülő, és megtehetjük, nem ördögtől való, ha alkalmanként bébiszittert vagy takarítónőt fizetünk.

Sokan csak azért nem akarják a nagyszülőkre bízni a gyereküket, mert ott túl sok édességet kap, vagy mert túl sokat nézi a tévét. Pedig a nagyszülők gondoskodása fontos a gyerekek fejlődéséhez, történeteik kapcsot jelentenek az ősökkel, és csak annyi a dolguk, hogy »életben tartsák a gyerekünket« – felnevet. – Ez is a pszichológusom szavajárása volt. A nagyszülők szeretnek és kényeztetnek, de bizonyos határok között a kényeztetés is jó, emlékezzünk a saját gyerekkorunkra, többet nem is kell elvárni tőlük. A felszabadult időben inkább saját magunkkal és a párunkkal kellene foglalkoznunk. Azzal mindenki csak nyerne.”

Anyává és apává válni nem lehet egy pillanat alatt

“Az első gyerek alapjaiban változtatta meg az addigi életünket – meséli R. Fonyó Barbara (44), öt gyerek anyukája, a Mom With Five blog szerzője. – A férjem végtelen türelmes ember, korábban úgy éreztem, hogy néha túlságosan is, de ebben az időszakban ez igazi áldás volt. És sosem volt kérdés, hogy gyerekekkel lesz teljes az életünk, ezért és azért is, mert sokat vártunk az elsőre, nem a megváltozott körülményeket érzékeltük elsősorban, hanem a boldogságot. De anyává és apává válni nem lehet egy pillanat alatt, a születés pillanatában, ahhoz idő kellett nekünk is.”

A pár sokáig várt az első gyerek megszületésére, ezért nagyon tudatosan készültek rá, magára a szülésre és az utána lévő időszakra is. “Mindent elolvastam, amit csak lehetett, de persze minden teljesen máshogy alakult. A szülések viszonylag simán mentek, ahogy a regenerálódás is. Mindegyik szülésem után volt gátseb, kivéve az ötödiket. Szerencsésnek érzem magam így utólag, hogy nem volt különösebb probléma egyik sebnél sem, és az együttlétek során sem okoztak különösebb problémát, csak egy kis türelemre volt szükség. Persze, ahogy nőtt a gyerekek száma, egyre kevésbé volt időm arra figyelni, hogy mi fáj, hol fáj, és egyre több volt a rutinom is. És az is tény, hogy több gyerek mellett nagyon nehéz megszervezni, hogy kettesben lehessünk, csak egymásra tudjunk figyelni.”

Barbaráék igyekeznek egy-egy délutánt, szerencsés esetben akár egy-két napot kicsípni a hétköznapokból, és olyan programot szervezni, ahol kettesben lehetnek. “Nevetségesen hangzik talán, de a heti nagybevásárlás is ilyen például, mert magunk vagyunk, és a kötelező kör után mindig beülünk valahová, hogy kifújjuk magunkat. Mindez persze nem menne nagyszülői segítség nélkül, amiért nem lehetünk elég hálásak.”

“A rugalmasság sok problémán átsegít”

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy nagycsaládos szülőpárnak biztosan tökéletes a házassága, hiszen a sok gyerekhez valóban stabil háttér kell, de az anyuka határozottan cáfol. “Nálunk is vannak problémák, veszekedések, sőt a nagyobb létszám miatt még több a lehetséges konfliktusforrás. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat a férjemmel, mert a gyereknevelési elveink nagy vonalakban egyeznek – persze vannak dolgok, amelyekről másképp gondolkozunk, de legalább az irány egybeesik.” A házaspár fő vezérelve a rugalmasság. “Mindennap tanulunk valami újat, mert minden gyerekünk másmilyen, és ami az egyiknél bevált, az a másiknál egyáltalán nem működik. Nem minősítjük egymást, nincsenek skatulyák, mert annyi inger, impulzus ér az öt gyerek mellett, hogy van helyzet, amelyben szuperanyának érzem magamat, míg egy másikban inkább a föld alá süllyednék. Ezzel ugyanígy van a férjem is. Emberek vagyunk, hibázunk, de hisszük, hogy ez az öt gyerek nem véletlenül érkezett hozzánk, nekik ránk, nekünk meg rájuk volt szükségünk.”

Barbarában is meg kellett érnie a gondolatnak: időnként igenis szüksége van a kikapcsolódásra a gyerekek mellett, hiszen az ő kiegyensúlyozottsága nélkül a harmonikus párkapcsolat sem valósulhat meg.

Ahhoz, hogy semmit ne vethessünk a másik szemére, semmit ne irigyeljünk tőle, például apától azt, hogy emberek között lehet, tudomásul kell venni, hogy az anyának is szüksége van valamire, amitől feltöltődik. Egy-két gyerek kellett nekem ahhoz, hogy rájöjjek, nem csak anyából állok, a felnőtt életem nem szűnt meg azzal, hogy gyerekeink lettek. Viszont ehhez meg kell szabadulnom a szégyenérzettől, hogy a gyerekek mellett igenis másra is van igényem.

Ez nem ment egyik napról a másikra. Először azt hittem, az a jó, ha mindent én csinálok a gyerekek körül, mert én tudom, mi a legjobb nekik: nem bíztam őket másra, a háztartásban is egyedül próbáltam helytállni, én meg valahol elvesztem útközben, ami a kapcsolatunknak sem tett jót. Idővel és a gyerekeim számának növekedésével azonban megtanultam elengedni dolgokat, lazább lettem. Nem volt könnyű döntés, de a hétköznapok túléléséhez muszáj volt. De ezzel nem váltam felelőtlenebbé, csak rugalmasabbak lettek az elveim.”

Barbara szerint a szülőség csak az egyik aspektusa egy pár életszövetségének.

Továbbra is megmaradunk nőnek és férfinak, férjnek és feleségnek és mindemellett önálló személyiségnek. Azért, mert gyerekeink vannak, még nem kell mindenről lemondanunk, csak meg kell tanulnunk újraszervezni az életünket, átértékelni benne bizonyos dolgokat. Ebben az új formációban is ugyanúgy helyet kell kapni a kettesben töltött időnek, a hobbinak, az egyedüllétnek.

Nem tagadom, hogy sokkal kényelmesebb azt mondani, hogy erre nekem úgysincs időm, beleragadni helyzetekbe, mint feltalálni magunkat. Tudom, hogy ez nem könnyű: nekem például tizenkét évem csak és kizárólag a gyerekeimről szólt, de akkor az volt a prioritás, ott és akkor arra volt szükség, az anyai személyiségem dominált, sok mindent felülírt. Most, hogy már nagyobbak a gyerekeim, mindegyik óvodába, iskolába jár, áthelyeződött a hangsúly: a nagyobbak már önállóan közlekednek, a korábban a kísérgetésükre szánt időt most magamra fordíthatom.

Tény, hogy ügyeskedni kell, de megoldható. Ha mindkét fél nyitott szívvel tekint a megváltozott állapotokra, akkor sokkal hamarabb visszatalálnak egymáshoz, mint ha a korábbi életüket keresik hasztalan.”

 

Exit mobile version