Méhlepényen keresztül fertőzte meg a babáját kanyaróval

nlc | 2017. Június 09.
Egy 18 napos kisbaba halt meg kanyaróban Romániában még május végén.

“A kanyarót a kisfiú a méhlepényen keresztül kapta el az édesanyjától, aki a terhesség utolsó hetében fertőződött meg. A személyek a Kóródszentmártonhoz tartozó Vámosudvarhelyről származnak, ahol fertőzési gócpont van. Az édesanya 18 éves, és megkapta a védőoltásokat, az összes adagot, ezért is újdonság ez az eset, ilyennel még nem találkoztunk” – mondta a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szóvivője, dr. Stelian Caraghiaur a Székelyhon portál szerint.

 Romániában az elmúlt egy évben 29-en haltak meg kanyaróban a portál szerint, viszont ez az első olyan eset, amikor olyan ember fertőződött meg, aki korábban megkapta az oltást. A kismama napokkal a szülés előtt kapta el a kanyarót, és a méhlepényen keresztül adta tovább a babának, akit az intenzíven kezeltek. A szakember hozzátette, hogy nagyon ritka esetről van szó.

A kanyaró jellemző tünetei: láz, rossz közérzet, később pedig megjelennek a szinte egybefolyó vörös foltok is a testen. A torokban aftaszerű pöttyök alakulnak ki, ami fájdalommal is jár. A kanyaró tünetei nagyon hasonlóak az influenzához, megjelenésük előtt már 3-4 nappal fertőz. Mindenki, aki hasonló elváltozásokat észlel magán vagy a gyerekén, azonnal forduljon orvoshoz!
 

 

Exit mobile version