9 jel, hogy a párkapcsolat nem igazán neked való

K.G. | 2017. Június 09.
Van olyan típus, akinek nem való az a fajta elköteleződés, amit egy hosszú távú párkapcsolat jelent. Ha te is ilyen vagy, nincs azzal semmi baj, ne hagyd, hogy a társadalmi elvárások megkeserítsék az életedet.

Mindenhol azzal a tévhittel találkozunk, hogy párkapcsolat nélkül nem élet az élet, és mind meghalunk, ha nem tudunk felmutatni legalább egy komoly kapcsolatot. Pedig annyira nagy butaság azt hinni, hogy egy séma ráhúzható minden emberre, hogy az már fáj. Akik ítélkeznek és azt hiszik, hogy aki szingli, az biztos halálra unja magát, vagy naphosszat belül zokog, amiért nincs párja, azok leginkább csak szűk látókörűek, és magukból indulnak ki. Nem tudják elképzelni, hogy vannak olyan emberek, akiknek nincs szükségük arra, hogy párkapcsolatban éljenek, eszük ágában sincs elköteleződni egy ember mellett, és köszönik szépen, ők így boldogok.

Ha rád igaz a következő 9 jel, akkor valószínűleg te is azok közé tartozol, akiknek nem igazán való a hosszú távú párkapcsolat.

1. A párkapcsolat nem szerepel a kívánságlistádon, még akkor sem, ha lenne rá lehetőséged

Mondta már valamelyik exed rólad, hogy úgy érzi, nincs a fontossági sorrended első három helyén? Ha ezt gyakran megkapod, akkor lehet benne valami. A párkapcsolatokban az emberek általában a párjukat teszik az első helyre.

2. Nem akarod, hogy megzavarja bárki az életritmusodat

A rutin és az életritmus persze fontos, de ha azt érzed, hogy nem vagy hajlandó változtatni rajta senki kedvéért, akkor nem neked való a párkapcsolat, ami tele van kompromisszumokkal.

3. Az elköteleződés ijesztő számodra

Megijeszt, hogy egy ember mellett kellene leélned az életedet? Jobban szereted, ha nyitottak maradnak a lehetőségeid? Akkor ne tervezz hosszú távú kapcsolatot, és ezt mondd is el azoknak, akikkel randizol, hogy ne áltassák magukat hiú reményekkel.

4. Nem akarsz túl sok energiát fektetni egy kapcsolatba, de közben vannak elvárásaid

Társat keresel, vagy valakit, aki főz rád, mos rád, kifizeti a számláidat, és még le is fekszik veled? Ha ez utóbbi igaz rád, akkor nem igazán reálisak az elvárásaid, mert ebben az esetben a párod 90 százalékot tenne a kapcsolatba, míg te csak 10-et. Egy ponton ez biztos visszaütne.

5. Nem érted, mi értelme a párkapcsolatoknak

Miért akarnál kapcsolatot, ha egyszer nem érted, mi értelme összekötni valakivel az életed?

6. Minden eddigi kapcsolatodról úgy érzed, a párod rád kényszerítette magát

Valószínűleg eleve csak azért mentél bele, hogy kapcsolatban élj, mert engedtél a társadalmi nyomásnak, miszerint ez a normális menete az életnek. Ne tedd legközelebb, ne erőltesd magadra azt, amit nem akarsz megtenni.

7. Nem érted az embereket

Ha visszautasít valaki, akkor dühös leszel, sőt akár agresszívvá is válhatsz, ha úgy érzed, nem értenek meg a többiek. Mondták már, hogy magadnak való vagy, és nem igazán tudsz beilleszkedni? Ha ez igaz, akkor a párodat sem fogod érteni, inkább előbb magadon dolgozz, mielőtt elköteleződnél valaki mellett.

 

8. Az emberek untatnak

Az exekkel is így jártál, hogy pár hónap alatt már nem voltak izgalmasak számodra, ezért inkább új ember után néztél. Nincs ezzel baj, ha a párod is tudja, hogy nem hosszú távon gondolkodsz a kapcsolatban, csak addig akarsz vele lenni, amíg nem válik unalmassá számodra.

9. Kiégtél

Olyan sok rossz tapasztalatot szereztél már a párkapcsolatokról, hogy úgy érzed, már semmi kedved megint újra belevágni. Nem akarsz megint megsérülni, ezért inkább távol tartod magad mindenféle romantikus érzelemtől, és csak szórakozásnak fogod fel a kapcsolataidat.

Exit mobile version