Fia osztálytársát verte el brutálisan egy férfi

nlc | 2017. Június 14.
Ököllel ütötte fia 12 éves osztálytársát egy férfi Budapesten – ezt állítják a gyerek barátai, akik a brutálisnak mondott verésről telefonnal még videót is készítettek. Az ügyben már elindult a nyomozás.

A szemtanú gyerekek, akik a kiabálás hallatára az ablakhoz siettek és onnan nézték végig a bántalmazást , azt állítják, hogy a férfi a fia 12 éves, földön fekvő osztálytársába többször belerúgott, miután rádobta a biciklijét a gyerekre, és ütést is mért a fiú fejére. 

Állítólag többen kikiabáltak az ablakon, hogy a szomszédos lépcsőházban lakó férfi álljon le a veréssel, de nem hallgatott a figyelmeztetésekre. A gyerekek szerint barátjuknak az volt a bűne, hogy bunyóra hívta a férfi fiát. A videózó osztálytársak azt mondják,hogy az összevert barátjuk feje bedagadt, és az oldalát is fájlalta az incidens után, az RTL Klub pedig úgy tudja, hogy az egyébként állami gondozásban élő gyerek kisebb sérüléseket szenvedett. 

Az egyik fiú édesanyja beszélt a bántalmazóval, aki azt mondta a szülőnek, hogy nem bánta meg tettét. A csatorna próbálta utolérni a férfit és az áldozatot is, előbbi nem akart nyilatkozni, utóbbit pedig nem találták otthon. Az ügyet a Budapesti Nyomozóügyészség vizsgálja, információk szerint a 12 éves gyerek maga tett feljelentést a bántalmazója ellen.

 

Exit mobile version