Voltál már tagja valaha is valamilyen csoportos chatnek? Ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek, bár lehet, hogy mások másképp csinálják… A fiam új iskolába megy, és csupa jó szándékból az egyetlen osztálytárs anyukája akit ismerek, beléptetett a megkérdezésem nélkül a szülők zárt csoportjába. Nem tudtam, hogy ezzel mire vállalkozom, mert naivan úgy véltem, csak akkor jön majd üzenet, ha szükséges, vagy fennforgás van, esetleg meg kell közösen beszélnünk valamit. Mérsékelten még örültem is, hogy mindent megtudunk, nem kell kérdezősködni, telefonálgatni. Helyette lassan egy hete állandóan csipog a Facebook, és csupa hülyeséget olvasok, semmi fontos infó nem jutott el hozzám.
A kedvencem a kollektív sziázás, ha valaki elköszön, akkor negyvenen szintén megteszik, csak én vagyok akkora paraszt, hogy nem köszönök sem be, sem el. Pedig a köszönésnek amúgy nagy híve vagyok, de nem hiszem, hogy ebben az esetben szükséges lenne. Aztán imádom a like jeleket is: jön egy üzenet és mindenki küld egy ilyet, ami azt jelenti, hogy vette, pedig látható, hogy olvasták-e, ugyanis a saját személyes képed lecsusszan a beszélgetés aljára, ha megtetted. Like-ot sem küldök, egyáltalán még nem is böffentettem semmit sem az egyébként tök ismeretlen szülőknek. Amennyiben kérdésem lesz, akkor írok, szépen bemutatkozom, megkérdezem, amit akarok, megvárom a választ, és aztán szépen megköszönöm, és ennyi. Feltételezem, hogy erre való egy ilyen csoport, vagy tévedek?
Mindenki nagyon aktív, a kellemes nyarat, szép napot nagyjából százszor írták be az elmúlt egy hétben a Facebook csoportba, egymásnak, csak azt nem értem, hogy miért nem privátban teszik. Két anyuka még azt is megbeszélte, hogy nyáron többször is szeretnének együtt vásárolni, felettébb fura, hogy miért nem beszélik meg személyesen, telefonon vagy privát üzenetben. Munkaidőben repesztenek a lényegtelen mondatok, hétvégén van egy kis nyugalom, gondolom, olyankor elfoglaltabbak a szülők. Gyakran azonban még éjfél felé is érkezik némi cukiság bomba: kedves kép a nemtudomki kutyájáról, esetleg egy jó vicc, csak, hogy ne unatkozzunk. És folyamatosan ömlenek az ikonok: jön pálmafa, napernyő, koktél, virág, meg egy csomó szar, mintha mindenki meg akarná mutatni, hogy nézzétek, nekem ilyenem is van.
Mikor egy-két nap után azt mondtam a gyerekemnek, hogy kilépek a Facebook csoportból, mert nem bírom az állandó üzengetést, akkor egészen elképedt, és azt mondta, hogy az nagyon ciki lenne és különben is, akkor mi nem fogunk tudni mindenféle infót a jövendő osztályáról. Kénytelen- kelletlen szót fogadtam, azóta viszont csak nagyon ritkán pörgetem át gyorsan az üziket, és eddig nem maradtam le semmilyen fontos dologról. Lehet, hogy nem leszek népszerű anyuka, de vállalom a kockázatot…
És abból is látszik, hogy milyen őskövület vagyok, hogy megkérdeztem a leendő osztályfőnök telefonszámát a fiamtól, aki azt válaszolta: “De minek az neked, hiszen benne vagy a csoportban!” Hát, pedig én gondoltam, hogy felhívom és megkérdezem, kell-e valamit csinálnunk a nyár folyamán, mert ez pont nem derült ki a csoportos levelezésből. És ezt a telefonhívást a közeljövőben meg is eresztem, mert Facebook csoport ide vagy oda, hátha megtudok végre valami olyat is, ami érdekel.