Nagyon veszélyes dologra készülnek Egerben

nlc | 2017. Augusztus 10.
Mónus József íjász az egri várból több nyílvesszőt is kilő majd a holnapi nap során, amellyel a Dobó téren elhelyezett célpontot próbál majd eltalálni. A Magyar Íjász Szövetség elhatárolódik a szerintük veszélyes mutatványtól.

Az eseményre augusztus 11-én 15.52-kor kerül majd sor – legalábbis a távolsági világrekorder Mónus József Facebook-oldalán megjelent poszt szerint. A Fehér Farkas becenevű Mónus a Népszava értesülései szerint az egri vár Dobó-bástyájából egy polisztirolból készült ágyút céloz majd meg, amelyet a szintén a várvédő kapitány nevét viselő Dobó téren állítanak fel.

A rendezvénnyel kapcsolatban megoszlanak a vélemények: a Magyar Íjász Szövetség – amelynek a Népszava szerint nem tagja Mónus József – például elhatárolódik a kezdeményezéstől, mert “szakmaiatlannak és veszélyesnek” tartja. Román Péter, a szövetség régiós elnöke a Népszavának azt mondta, alapvető, hogy nem lehetnek élőlények a nyílvessző meghosszabbított vonalában, mivel bármikor történhet technikai hiba, amely emberéletet veszélyeztethet.

Mónus József számára a távíjászat nem ismeretlen terület (Fotó: Mónus József/Facebook)

“Ez egy veszélyes sportág, mindent megteszünk a versenyeken is a biztonságért, s eget rengető butaságnak tartom, hogy valaki emberéleteket veszélyeztessen egy látványos attrakció miatt” – nyilatkozta egy másik íjász a Népszavának.

Az eseményt – az eddigi információk szerint – a fenntartások ellenére megtartják.

 

Exit mobile version