Ezeket az elszakadásokat a párok legtöbbször egyáltalán nem sikertelenségnek élik meg. Sokszor nem azoknál a pároknak áll be ez a fordulat, ahol döcögve halad a terápia, ahol nehezen jutunk előre, hanem ott, ahol látszólag minden jól halad, és éppen ez a haladás, egymásra figyelés döbbenti rá őket, hogy nem szeretnének együtt maradni, jobb lenne nekik külön.
Hosszú gyerekszerelem, rövid házasság
Juli és Ádám 6 hónapja voltak házasok, amikor belevágtak a párterápiába. Nyomasztotta őket, hogy a családjukban mindenki gyereket várna már tőlük, holott ők még a házasságot sem hálták el, hiszen évek óta csak együtt éltek, de már nem voltak egy pár. A terápia előrehaladtával fény derült rá, hogy két nagyon jó, egymás szerető és tisztelő barát kötötte össze az életét szerelem és vonzalom nélkül.
Gimnáziumi, mondhatnánk, gyerekszerelem volt az övék, majd az iskola után együtt költöztek fel vidékről Budapestre. Hétvégente hazajártak, ahol is a szülők nagyban tervezgették a fiatalok közös jövőjét nagy esküvővel és sok unokával, ami fokozottan jelen volt Juli édesanyjánál, aki egyedül nevelte fel egyetlen lányát. Juliék ezzel mit sem foglalkoztak egészen addig, míg a lány édesanyja beteg nem lett, és el nem kezdte mondogatni, hogy már csak egyetlen vágya van, hogy a Juli férjhez menjen, és ő ott lehessen az esküvőn. Ádámnak nem volt kérdés, hogy akkor házasodjanak, legalább Juli anyukája kedvéért.
Igen ám, de az esküvő után a nagymama egyetlen és utolsó vágya egy unoka lett, melyet azonban már nem volt olyan egyszerű teljesíteni. Amikor Juli és Ádám eljutott addig, hogy már tudták, igazán az egymás iránti szeretet, az együtt megélt közös évek, viszontagságok, az egymásra utaltság, az együttélés köti össze őket, és mindketten ugyanúgy éreznek a másik iránt, ugyanúgy élik meg a házasságukat; eldöntötték, hogy elválnak.
Amint meghozták a döntésüket, úgy érezték, felszabadultak, kinyílt előttük a világ. Ádám végre megengedhette magának, hogy szerelmes legyen abba a kolléganőjébe, akit már 2 éve szeretett, és Juli továbbtanulhatott, amire mindig is vágyott. Azt mondták, a legjobbat hozta el nekik a párterápia, el tudtak szakadni egymástól, hogy boldogok lehessenek. Tudták, hogy szeretik egymást, de inkább úgy, mint a testvérek, és nem mint egy pár, de olyan sok minden kötötte össze őket, hogy azt gondolták, ez elég lehet egy közös élethez.
Egy párterápiának sokféle kimenetele lehet. Közelebb hozhatja a pár tagjait, újra egymásra találhatnak, megerősíthetik a kapcsolatukat azáltal, hogy megismerik, megértik és elfogadják a működésüket, megtanulják a konfliktusaikat másképpen szemlélni és kezelni. Lehetőségük van rá, hogy megtalálják az erőforrásokat a kapcsolatukban, és újraépítsék azt biztos alapokra. A kimenetelek között szerepelhet, hogy a kapcsolat építgetése mellett a pár tagjai saját magukat is jobban megismerik, elfogadják és megerősödnek. Ám néha a sok együtt töltött tartalmas idő, a közös emlékek felidézése, az értékek megkeresés azt hozza, hogy a pár tagjai ara döbbennek rá, hogy külön-külön jobbak lennének, mint együtt.
A közös ló átka
Anna és Gábor nemcsak a magánéletét kötötte össze, hanem a munkájuk is közös volt. Együtt álmodtak meg egy céget, együtt valósították meg, és mindent közösen csináltak benne nagy sikerrel. Azért jelentkeztek párterápiára, mert úgy érezték, hogy kiégtek, és elkezdték idegesíteni egymást, ami először otthon jelentkezett, de lassan a közös munkába is beszivárgott.
Közel egy évtizedig tudtak és szerettek együtt dolgozni, de ez is veszélybe került, és komolyan elkezdtek aggódni magukért, a párkapcsolatukért és a cégükért. A közös terápiás munka eredményeként rájöttek, hogy mint pár sosem funkcionáltak jól, de együtt maradtak, mert ezt elhomályosította, hogy a munkában nagyon jól tudtak együttműködni. Ugyanazért az álomért dolgoztak, és nagyon jól kiegészítették egymást.
A kapcsolati krízisükhöz a szikrát az adta, hogy a cég már túl jól ment, nem kellett annyi munkát beletenniük, és kicsit jobban elkezdtek figyelni az életük egyéb területeire. Annában az fogalmazódott meg, hogy már más értékrendet szeretne az életébe, például mégis szeretne családot, amit Gábor nem. A férfi először viharosan fogadta Anna változását, mert azt hitte, a nő mindent borítani akar, amit elértek. Úgy érezte, elárulta őt és az álmaikat. Az ellenállása akkor oldódott fel, amikor már tudta és megtapasztalta, hogy megmaradhatnak ők barátoknak és kollégáknak, cégtulajdonosoknak, nem kell, hogy megboruljon minden, ami közös volt.
Az ő párként való elszakadásuk is már sokkal korábban elkezdődött, csak a végső elváláshoz nem találták az utat, a módot, illetve nem látták, hogy van-e arra megoldás, ha nemcsak mint pár kapcsolódnak egymáshoz. Anna és Gábor esete nem példa nélküli. Sokan, akik közös cégben dolgoznak, együtt indítottak el egy vállalkozást, nehézségnek, összehúzó erőnek érzik ezeket a kapcsolódási pontokat, és nem látják, hogy a magánélet és a munka náluk is különválasztható, ha úgy szeretnék, ám ehhez le kell zárniuk a párkapcsolatukat úgy, hogy ne maradjanak sérelmek, és feloldódjanak a konfliktusok.
Mindkét fentebb leírt esetben egy közös pont van, hogy egyik párnak sem volt gyereke. Ez jelentősen megkönnyítette az elszakadást, a lezárást, ám akkor sem dől össze a világ, ha vannak gyerekei a párnak. Ebben az esetben is szem előtt kell tartani, hogy attól még, hogy ők mint egy pár már nincsenek együtt, más szerepeikben még együttműködhetnek. A gyerekekkel kapcsolatosan egy dolgot fontos tisztázni és szem előtt tartani. Egy kapcsolatból ki lehet lépni, de a szülőségből soha, vagy legalábbis nem lenne szabad!
Amikor a gyerek is issza a válság levét
Marci és Emese akkor jelentkezett párterápiára, amikor már rettentően elromlott náluk a helyzet, és már a gyerekeken jelentkeztek a tünetek, hogy nincs valami rendben otthon. Emese egy céges buli alkalmával kalandba keveredett egy kollégájával, amiből lett egy rövidke viszony, amit Marci az egyik közös ismerőstől tudott meg. A reakciójában nem szerepelt szembesítés vagy számonkérés, viszont visszacsalás igen. A pár között annyira rosszra fordult a kapcsolat, hogy sorozatos viszonyokba keveredtek, miközben egyre jobban távolodtak egymástól és a gyerekektől. Akkor álltak csak meg és kértek segítséget, amikor az egyik gyerekük nem ment haza egy este, és nem tudták, hogy hol keressék.
Marci és Emese mire eljutottak párterápiára, már olyan nagy sebeket ejtettek egymáson és a kapcsolatukon, hogy bár próbálták rendbe hozni, de a bizalmuk nem tudott visszaépülni. Félévnyi kísérlet után egy nap azzal kezdtünk el foglalkozni, hogy milyen lenne, lehetne az életük, ha megpróbálnák lezárni a kapcsolatukat. A tudat, hogy elengedhetik egymást, hogy mindent megtettek, adtak maguknak és egymásnak egy esélyt, szép válást hozott számukra, melyben mindent megtettek, hogy a gyerekek a lehető legkisebb sérüléseket szerezzék. Amikor visszatekintettek a folyamatra, azt mondták, hogy nem Emese kalandjával indult el az elszakadásuk, hanem az csupán az utolsó csepp volt, mely bizonyította, hogy milyen távol kerültek egymástól. Sokkal korábban elhagyták már egymást, nem a hűtlenség miatt.
Néha nem az a siker, ha együtt marad egy pár bármi áron. Lehet, hogy sosem volt jó alapja a kapcsolatuknak, lehet, hogy csak valami érdek tartotta őket egyben. Lehet, hogy egyszerűen csak olyan távolra kerültek egymástól, hogy már nem is szeretnének visszatalálni. Bármi is áll a háttérben, néha a siker a szép elszakadásban, a válásban van. Ezekről a párokról általánosságban elmondható, hogy barátként váltak el, akik nem elrejteni, elfelejteni akarják az együtt töltött időt, hanem épülni és megerősödni szeretnének belőle. Megpróbálják lezárni a kapcsolatukat úgy, hogy ne maradjon abban fel nem oldott probléma, mert szeretnének a következő kapcsolatba tiszta lappal belépni.