Két évre növelnék a diplomás gyed időtartamát

nlc | 2017. Október 04.
Módosítana az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyes családtámogatási tárgyú törvények szabályain. Emelkedne például a az úgynevezett diplomás gyed időtartama.

Az adózóna.hu ismerteti az Emmi törvénymódosító részanyagának tervezetét, amely alapján a tárca a jelenlegi egyről két évre növelné a diplomás gyed időtartamát. 

A diplomás gyednek jelenleg egyebek között az a feltétele, hogy a szülő a gyerek születését megelőzően két éven beül államilag elismert felsőoktatási intézményben, magyar nyelvű nappali képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.

A diplomás gyed összege a felsőfokú képzésben részt vevő számára a jogosultság első napján érvényes minimálbér (ami jelenleg 127 500 forint), mesterképzés esetén pedig a garantált bérminimum (ami most jelenleg 161 ezer forint) hetven százaléka.

Exit mobile version