Megszólalt a gyerekeket molesztáló tanár, Misi bácsi

nlc | 2017. November 01.
Misi bácsi fokozatosan édesgette magához a szeretethiányos tanítványait, aztán lefeküdt velük. Állítása szerint egész életében a jó szándék vezérelte.

A HírTV Riasztás című műsora tárta fel Sz. Mihály Zoltán ügyét. Kiderült, a tanár úgy bukott le, hogy az egyik szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal, ekkor pedig a család feljelentést tett. A nyomozás során kiderült, hogy Misi bácsi évtizedek óta molesztálhatott hetedikes-nyolcadikos lányokat.

A riportban megszólalt a férfi volt felesége is, akit még 20 éve, 14. születésnapja előtt környékezett meg. A nő elmondta, 14 éves kora után három nappal vette el a szüzességét. Volt feleségével többször tanítási időben, szünetekben feküdt le, évekkel később össze is házasodtak, és tíz évig együtt is voltak. A nő aztán fokozatosan rájött, mi is történt vele, és beadta a válópert.

Elmondása szerint a férje táborokat is szervezett, ahol szexuális tartamú képek is készültek. Ezek kiválogatását két lány végezte.

A férfi ma már nem tanít. Saját médiaiskolát nyitott, de ott már belebukott a zaklatási ügyeibe. A HírTV munkatársai megkeresték, de nyilatkozni nem akar. Végül aztán közleményt adott ki, melyben a következőket írta:

Egész életemben a jó szándék vezérelt, senkit nem akartam bántani, de elnézést kérek mindenkitől, köztük volt feleségemtől is, akik másképp értelmezték és értékelték a cselekedeteimet.

Misi bácsit májusban első fokon 3 év börtönbüntetésre ítélték, a másodfokú tárgyalása novemberben lesz.

(hvg.hu / blikk.hu)

Exit mobile version