Elüldöznék a faluból a tanárnőt, aki jelentette, hogy kollégája veri a gyerekeket

nlc | 2017. December 11.
Bántalmazás miatt elítélték a Somogy megyei Hetes község általános iskolájában dolgozó férfi. Ám ahelyett, hogy újra nyugodt körülmények között zajlana az oktatás, azt a tanárnőt támadják, aki jelentette az ügyet.

A kaposvári bíróság egy év öt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a hetesi Somssich Imre Általános Iskola napközis tanítóját többrendbeli bántalmazás és védekezésre képtelen személy elleni könnyű testi sértés miatt. A helyettesítő tornatanárként is dolgozó férfit emellett 18 hónapra eltiltották a pedagógusi hivatástól – írja a Népszava.

A Gyula bácsinak hívott tanító éveken keresztül pofonnal, nyakassal büntette a gyerekeket, de az is előfordult, hogy a fejüket a naplóval, munkafüzettel ütötte, a lábukra taposott, a hátukat rúddal ütötte. A bántalmazások egy része a diákok előtt történt, de nem kímélte a tanulókat a tanári szobában, a tornateremben, sőt a nyári táborokban sem.

Az ügyben már tavaly tavasszal volt vizsgálat, ám az nem hozott eredményt, mert a pedagógusok és az igazgató meghallgatása után fikciónak minősítették az eseteket. Pedig, mint az ítéletből kiderült, ez hiba volt.

Valószínűleg az iskola vezetése megpróbálta a szőnyeg alá söpörni a bántalmazásokat. A lap információi szerint az iskola igazgatója, Jakab József bántalmazás miatt ügyészségi megrovásban részesült, és jó kapcsolatot ápolt Gyula bácsival, akivel az is megesett, hogy ittasan ment dolgozni. A pedagógusok pedig az állásukat féltve nem merték elmondani az igazságot.

Egyedül az hozott fordulatot, hogy az eredménytelen tankerületi vizsgálat után valaki a rendőrséghez fordult. Ám még ekkor is volt olyan tanár, aki megpróbálta meggyőzni a szülőket, hogy vonják vissza a feljelentést.

Az ügy teljesen felkavarta az indulatokat Hetesen. A szülői munkaközösség vezetője például követelte, hogy küldjék el az iskolából azt a pedagógust, aki kirobbantotta az ügyet. Egy képviselő egyenesen azt mondta, Andrea költözzön el a faluból, mert szégyent hozott a településre.

Most olyan a hangulat, hogy nem lehet nyugodt körülmények között folytatni a munkát, hiába zárult le az ügy. A falu polgármestere ugyanakkor jelezte a tankerületnek, jobbnak látná, ha hosszabbítás helyett új pályázatot írnának ki az utolsó tanévét töltő iskolaigazgató helyére.

Exit mobile version