A női vécében tartották az esküvőjüket – videó

nlc | 2018. Január 29.
A vőlegény anyja rosszul lett, oxigént adtak neki, és a mosdóban ápolták, amíg a mentőket várták. Az ifjú pár úgy döntött, nem halasztja el a ceremóniát.

Szokatlan körülmények között házasodott össze egy fiatal pár New Jersey államban. Brian és Maria Schulz a hivatal női vécéjében mondta ki a boldogító igent.

Az esküvőt persze nem így tervezték. A nagy napra összegyűltek a rokonok és a barátok, ám nem sokkal azután, hogy elkezdődött a szertartás, a vőlegény édesanyja rosszul lett. A nőnek légzési nehézségei voltak, és úgy érezte, asztmás roham tör rá.

A pár aggódott az egészségéért, de azzal is szembesültek, hogy Brian anyja nélkül nem folytatódhatott a ceremónia, mert a házassági anyakönyvi kivonat miatt jelen kellett lennie. Másrészt ha nem házasodnak össze, akkor leghamarabb 45 nap múlva lesz erre lehetőségük.

A nőnek oxigént adtak, és a mellékhelyiségbe vitték, miközben várták a mentőket. Aztán jött az ötlet, hogy kimennek hozzá, és a mosdóban tartják meg az esküvőt.

Az ifjú pár végül a kéztörlők mellett kelt egybe, és azt mondták, nagyon hálásak az anyakönyvi hivatalnak.

(Mirror)

Exit mobile version