Vidéken is indít boldog iskolákat a Prezi alapítója

nlc | 2018. Február 19.
Idén szeptemberben három új helyszínen indítanak óvodai és iskolai csoportokat.

Országosan terjeszkedik tovább a Budapest School, amelynek létrehozását Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója kezdeményezte – írja az Index.

A fővárosban már három lakásóvoda és négy iskola működik öt helyszínen. Idén szeptembertől pedig új óvodai és iskolai csoportokat indítanak Szegeden, Solymáron és Budafok-Tétényben.

A tervek szerint országos hálózatot szeretnének létrehozni, 5 éven belül 10 ezer gyerek tanulására szeretnének hatással lenni.

Halácsy Péter és Halmos Ádám, a Libri Kiadói Csoport társtulajdonosa 2015-ben eredetileg saját gyerekeiknek alapították a Budapest School mikroóvodákat, majd pedig az iskolát, ahová a gyerekek magántanulóként járnak.

Az egész kezdeményezés lényege, hogy a gyerekek élvezzék a sulit. Az oktatás magolás és tantárgyak helyett problémák és projektek mentén zajlik, a végső cél pedig az, hogy boldog és kreatív felnőttek legyenek a gyerekekből.

Exit mobile version