Család

Újabb iskolát nyit a Prezi alapítója

Halácsy Péter, a digitális világcég egyik alapítója a tavalyi siker után újabb iskolát tervez nyitni, ezúttal Óbudán.

Az Index értesülései szerint Halácsy Péter és barátai ma már három lakásóvodát működtetnek Budapesten, tavaly pedig a Pozsonyi úton kezdte meg működését a Budapest School, ahol 1-4. osztályos gyerekek oktatása zajlik.

Az iskola különlegessége, hogy nem tantárgyakat tanítanak, hanem a gyerekeknek különböző témákba csoportosított problémákat kell megoldania, projektszerű megközelítéssel. A Budapest Schoolban digitális képzést is kapnak a tanulók, de emellett komoly hangsúlyt fektetnek érzelmi képességeik és az együttműködő készségük fejlesztésére is.

A Budapest School máshogy közelíti meg az oktatást, mint a hagyományos iskolák (Fotó: Budapest School/Facebook)
A Budapest School máshogy közelíti meg az oktatást, mint a hagyományos iskolák (Fotó: Budapest School/Facebook)

A Prezi egyik alapítójaként is ismert Halácsy az Index kérdésére válaszolva elmondta, szeptemberben szeretné valahol Óbudán megnyitni a következő iskolát, ám a pontos helyszínt még keresik. A tervek szerint első és második osztályt indítanának, 50 gyerekkel, de már most legalább 400-an érdeklődnek a lehetőség iránt.

Az új intézménynek Molnár Attila lesz a vezetője, aki öt évig a Bátor Tábor első embere is volt. A Budapest Schoolban Halácsy tervei szerint hátrányos helyzetű gyerekeket is szeretnének tanítani, akiket szociális munkások segítségével próbálnak elérni. Az iskolai tandíj egyébként havi 120.000 forint, de a rosszabb anyagi helyzetű gyerekek kedvezményt vagy akár ingyenes oktatást is kaphatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top