„Mit mondjak, megdöbbenéssel olvastam azokat a kommenteket, amelyek az egyéjszakás kalandos cikketekre íródtak. Elképesztő, mennyire tudnak gyűlölködni és lenézni az emberek, és főleg akkor akadtam ki, amikor a kommentelők azt fejtegették, hogy egy 35 feletti nő egyébként is húzza meg magát, mert már úgysem jelent semmiféle értéket a húspiacon, nem kell félnie, eleve nem fogják már feleségül kérni, hát még, ha kalandozik, vagy így élvezi a szexualitását, hiszen ebben az esetben nyilvánvalóan ribanc, azok meg, ugye, mindenkinek derogálnak.
Sokan kioktatták a két nyilatkozót, hogy mennyire gyerekesek, mert a kalandok 30 év alatt még érthetőek, de utána azért megkomolyodik az ember, mások pedig »őszintén sajnálták őket«, jelezve, hogy ezek a nők nem ismerik az élet és a szeretet mélységeit annyira, mint ők, és mennyire szomorú, hogy szegény párák közelében sincsenek annak a »teljességnek«, amiket a kommentelők állítólag birtokolnak. Néhány kivételtől eltekintve mindnyájan azt képviselték emellett, hogy 35 felett, aki már nem házas, az gyanús, és egyébként is a nőknek ekkorra lejár a szavatossága.
Hát, nehéz erre mást mondani, mint azt a kérdést, hogy mi a francnak hülyítjük egymást ezekkel a kategóriákkal? Minek kell ezt a marhaságot terjeszteni, hogy 35 felett a nők semmit sem érnek? A legnagyobb baj vele, hogy a nők is elhiszik a végén, meg azok is, akik mondják, pedig nyilvánvalóan nem igaz.
Én 35 felett vagyok, és legkevésbé sem mondhatnám, hogy senkinek sem kellek. Azt viszont, mondjuk, kijelenthetem, hogy nekem nem kell mindenki. Sokáig elhittem, hogy senkinek sem kellek, mert nekem is megmondták a női magazinok, az életmód-tanácsadó ostoba cikkek, a félig barátaim, el is könyveltem, hogy mindjárt eltemetnek, de ha nagyon megnéztem az életemet, egy ponton rá kellett döbbennem, hogy hát éppen nem mondhatnám, hogy nem érdeklem a férfiakat. Megdöbbentő módon nagyjából annyira érdeklem őket, mint 25 éves koromban, ami elég furcsa, ezt nekem is nehéz elhinni.
Nem, nem fogok most amellett érvelni, hogy egy 35 éves nő mennyivel jobb, mint egy 25 éves, mert érettebb, meg tudja magáról, mennyit ér, meg nem úgy köt kompromisszumot és így tovább, mert nem gondolom, hogy jobbak lennénk, mint a huszonévesek, vagy ők jobbak lennének. A kor egy adottság. Ha valaki most akar családot és abban 5 gyereket sorozatban, és konkrét elképzelése van arról, hogy hogyan is nézzen ki a családja meg a felesége (például huszonévesen), akkor tényleg nem érdemes 35 felett vagy 37 felett keresgélnie, hanem itt az ideje, hogy beírja a Tinderbe a pontos adatokat, amik nélkül nem fogad jelentkezőket, mert az ember tervei fontos, hogy egyértelműek legyenek, és ha most ez az életprogram tűzön-vízen, akkor tényleg nincs mit tenni, hanem rárepülni a fiatal, egészséges méhű lányokra, akik még jó 10-15 évig szülnek majd. Ez egyértelmű. De ha nem életprogramra keresnek nőt, vagy nem egészen ilyen kockaszerűen látják a társkeresést, akkor nem értem, mi lenne akkora különbség.
Képünk illusztráció – Jelenet az Ízek, imák, szerelmek című filmből
Én tényleg senkitől nem akarom elvenni a fiatal lányokkal való ismerkedést, teljesen megértem. Csak ne tegyünk már úgy, mintha a férfiak számára csak ők léteznének, mert ez egyértelműen nem igaz. Ez egy mítosz, hogy 35 felett már örülnek, ha bárki hozzájuk ér.
Ráadásul az élet lényege a változatosság. A legtöbb embernek különböző típusú férfiak és nők is bejönnek, fiatalok, idősek, vékonyak, testesek. Szerintem ez a normális. Azoknak a férfiaknak, akik csak egyfajta nőtípusra buknak (legyen az nagyon fiatal vagy nagy mellű szőke vagy rövid hajú vagy 30 pluszos), azt üzenem, hogy hajrá, csinálják csak, engem viszont nem izgatnak, mert ezek szerint nem látják meg a szépet és az izgalmasat, csak a típust nézik. Akkor sem kellenek, ha pont az én típusomra buknak, mert rohadtul szűk látókörűnek tartom őket.
És örülnék, ha nem terjesztenénk ezt az ostoba társadalmi hazugságot tovább, hogy vannak korok, abban meg kötelező szerepek. Lehet, hogy valakinek a húszas évek a pasizásra valók, de másoknak meg gyerekszülésre. És van, aki a harmincas éveiben pasizik, akkor meg hagyjuk őt békén.
Leginkább pedig az őszintén sajnálkozókat szeretném megkérni, hogy dugják fel maguknak a sajnálatukat, ahova akarják, mert senkinek nincsen rá szüksége, és ha az ő életük annyira tökéletes, hogy mindent értenek és tudnak, akkor magyarázzák meg, miért van szükségük arra, hogy nyilvánosan sajnálkozzanak, miért nem boldogkodnak otthon örömükben?
Mindenkinek meg azt üzenem: hagyjátok már békén a nőket! Van annyi eszük, hogy eldöntsék, kivel mit csinálnak, és semmiféle sajnálatra nem szorulnak. A ribancozás meg rettentően idejétmúlt dolog, nyugodtan be lehet fejezni. A huszonévesekre is hülyén hangzik, a harmincasok meg igazán kinőttek már ebből a korból. Mindenki nyugodtan fogja be a száját, és menjen, legyen boldog. Ez a message mára!”