Beszorult egy idős nő a metróperonok közé, testápolóval szedték ki

nlc | 2018. Május 05.
Testápolóval szabadította ki az idős nőt egy gyerekorvos, aki katasztrófaturistákra panaszkodott.

Beesett és beszorult a 4-es metró és a peron közé egy néni péntek délután – írta Facebook-posztjában dr. Novák Hunor gyerekorvos. Az idős nő jobb karja válltól teljesen beszorult a szerelvény és a peron közé, amit egy testápolóval sikerült csak kiszabadítania az orvosnak.

Szerencsére karját még nem vágta le, és fontos volt kihúzni a végtagot, hogy mielőbb keringést kapjon, mert mire a tűzoltók emelik meg az egész szerelvényt, karja akár el is halhatott volna. (…) Valaki adott testápolót, amivel síkosítva nagy nehezen ugyan, de kb. egy métert a nénit és karját húzva hátrafelé nagyobb volt a rés a metró és peron között, így a nő vérző, sérült karját ki tudtuk szedni a metró mellől

– olvasható a beszámolóban.

A gyerekorvos a posztjában szomorúan megjegyezte, hogy rengeteg volt az esetnél katasztrófaturista, akik segítség helyett inkább levideózták a balesetet.

Ugyanakkor a szomorú valósággal is találkoztam: rengeteg katasztrófaturista, közelről videózó ember volt, a segítő társam végül a nála lévő esernyőt nyitotta ki és rakta a néni feje fölé, hogy védje őt a kiszolgáltatott helyzetben a kíváncsi szemektől és kameráktól

– panaszolta.

Az eset „slusszpoénjaként” megemlítette, hogy a kiérkező mentősöktől csak nehezen kapott kézfertőtlenítőt és azt is csak minimális mennyiségben.

Rendkívül szomorú ez a helyzet, hogy ennyire nincs pénz és spórolni kell

– jegyezte meg.

Exit mobile version