Teljesen magára hagyta az állam az édesanyát, aki 9 éve egyedül ápolja kómában fekvő lányát

nlc | 2018. Július 25.
Ha nem támogatná két nagyobb lánya, nem tudnának megélni.

Kiss Szabina esete tökéletes példa arra, miért nem elfogadható, hogy az állam még mindig csak nettó 52.800 forintot ad az otthoni (gyakorlatilag 24 órás) ápolásért. A váchartyáni édesanyával a Mérce.hu készített videoriportot.

Kiss Szabina lánya, Anna 12 éves korában súlyos balesetet szenvedett: játék közben rászakadt egy löszfal. A kislányt újra kellett éleszteni, azóta pedig kómában fekszik – immár 9 éve. Kiss Szabina és élettársa a baleset előtt egy évvel, 2008 őszén svájci frank alapú hitelt vettek fel felsőgödi házukra, a férfi azonban a baleset után egy évvel elhagyta családját.

Az asszonynak nemcsak a kislány körüli nehézségekkel kellett egyedül szembenéznie, de a válsággal is: 2017-ben pedig, amikor a forintosított törlesztőrészlet már a havi 170 ezer forintot is túllépte, nem tudta tovább fizetni a hitelt. 2017 májusában a bank eladta a házukat, nekik pedig egy hónapjuk maradt arra, hogy új lakhelyet találjanak maguknak.

Szerencsére ez végül sikerült – Váchartyánban találtak albérletet négy nappal a határidő lejárta előtt. Anyagi helyzetük azonban most minden eddiginél rosszabb. Az otthonápolásért kapott 52 ezer forinton felül Kiss Szabina 13.700 forintot kap a legkisebb gyermeke után családi pótlékként, 20.300 forint családi támogatást Anna után, illetve egy kicsit kevesebb, mint 35 ezer forint nyugdíj is jár a kómában fekvő 21 éves lánynak. Vagyis alig több, mint 120 ezer forintból kellene megélnie a családnak. Ezen felül az anya műanyag kupakokat gyűjt, kilójáért 65 forintot kapnak. Egyetlen szerencséje, hogy két idősebb lánya külföldön vállalt munkát, hogy segíthessenek – ha ők nem lennének, nem tudnának megélni a bevételükből.

Kiss Szabina a Mércének azt is elárulta, nem véletlenül döntött az otthonápolás mellett, rengeteg rossz tapasztalata volt ugyanis a hazai ápolási osztályokkal. Tavaly például, amikor egy kis időre befektette Annát egy kórházba, a lány egyik lábujja a szó szoros értelmében elrohadt, egy másik alkalommal pedig tévedésből leszívtak a lány agyából 100 milliliter agyvizet, aminek a helyén vérrög képződött.

Mindeközben a parlamentben alig néhány héttel ezelőtt utasították el azt a javaslatot, miszerint az otthonápolást végzőket is megilletné a minimálbér (!) szintű havi juttatás. Összehasonlításképpen a környező országokban (Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban) már mindenhol 130-180 ezer körüli összegeket kapnak az ápolást végző családtagok.

Exit mobile version